Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a sikeres sportágáról, a magyarországi zsidók kiemelkedő szerepéről a magyar sportéletben.

Németh Szilárd a Magyar Birkózó Szövetség elnökeként a szövetség nevében ma köszönti az Európa bajnokságon érmet szerzett sportolókat, köztük az aranyérmet szerzett Bartha Emesét, aki egyébként Csepelen sportol. Kiemelte, a magyar küldöttség sikeresen mutatta meg tudását, mindezt úgy, hogy ráadásul nem is a legerősebb csapattal utaztak ki a versenyre. Mint elmondta, a romániai Európa bajnokságot jól szervezték meg, de itt is mindenki elmondta, a tavaly budapesti vébé nagyon magasra tette a lécet a szervezés színvonalát illetően. Az idén Kazahsztánban lesz a világ legjobb birkózóinak az összecsapása, most rajtuk a sor, hogy a magyarok nyomdokaiba lépjenek.

Az olimpiai felkészülést illetően arról számolt be Németh Szilárd, hogy már elindultak a kvótaszerző versenyek, Magyarország is megpályázza egy ilyen megrendezését, erre van is esély. Ez azért is fontos, mert egy hazai rendezésű versenyen a közönség által komoly támogatást kapnak a sportolók egy olimpiai kvóta megszerzésére. A szövetség szeretne érmeket is látni a magyaroktól a tokiói olimpián, ezért mindenki a szövetségi kapitányok, az edzők, a versenyzők mindent megtesznek.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.