Átadták a békásmegyeri piac új csarnoképületét

Vágólapra másolva!
Elkészült a békásmegyeri piac új csarnoképülete és az ahhoz tartozó mélygarázs, a III. kerületi piac és közösségi tér fejlesztésének ezen első üteme több mint ötmilliárd forintból valósult meg.
Vágólapra másolva!

A hivatalos átadáson Varga Mihály pénzügyminiszter, a kerület országgyűlési képviselője közölte, hogy a békásmegyeri Heltai Jenő téri piac és környezete a kormány, a főváros és a III. kerületi önkormányzat összefogásával újul meg.

A 7,9 milliárdos, két ütemben megvalósuló beruházást a kormány 6,3 milliárd forinttal támogatja.

Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy a beruházásnak köszönhetően a városrészben élők mindennapjaiban minőségi változás következik be.

- tette hozzá.

Bús Balázs (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester tudatta: az új piaccsarnok átadása csak a fejlesztés első üteme, a tervek szerint a 2020 elején záruló teljes projekt célja egy olyan új vásárló- és közösségi tér kialakítása, amely javítja az itt élők komfortérzetét, Békásmegyer élhetőségét.