Fidesz-szavazók lepatkányozása: Bangónénak távoznia kell a közéletből

Vágólapra másolva!
Egészen példátlan, hogy egy politikus ilyen mértékben sértegesse a választókat, Bangóné Borbély Ildikónak távoznia kell az Országgyűlésből és a közéletből is – minderről Kocsis Máté beszélt, miután patkányozással reagált Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy az elmúlt hónapban tovább nőtt a Fidesz támogatottsága, miközben a szocialistáké csökkent. Ha önszántából nem távozik, akkor az MSZP illetékes testületeinek a kötelessége, hogy visszahívja – mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Vágólapra másolva!

Teljesen egyértelmű az, ami elhangzott, Bangóné Borbély Ildikó lepatkányozta a Fidesz szavazóit, semmiféle félremagyarázás nem lehet elfogadható – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője péntek délutáni budapesti tájékoztatóján. Bangóné túlment minden határon, és átlépett egy vörös vonalat – tette hozzá.

„Távoznia kell az Országgyűlésből”

Kocsis szerint egészen példátlan, hogy egy politikus ilyen mértékben sértegesse a választókat.

Ha önszántából nem távozik, akkor az MSZP illetékes testületeinek a kötelessége, hogy visszahívja – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Úgy látja, semmi keresnivalója egy olyan képviselőnek az Országgyűlésben, aki közel hárommillió embert lepatkányoz.

Bangóné hülyének nézi a választókat – így reagált Kocsis arra, hogy Bangóné a Facebookon bocsánatot kért az elhangzottakért. Gyáva megfutamodásnak nevezte a politikus bejegyzését, ez maga a félremagyarázás.

Kocsis Máté felszólította Bangónét, hogy távozzon a közéletből, és mondjon le. A választópolgárok ilyen sértegetése legalább ilyen következményekkel kell, hogy járjon – zárta szavait.

Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselőnek távoznia kell az Országgyűlésből gyalázatos kijelentése után – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Forrás: MTI/Soós Lajos

Az MSZP nem határolódott el

Bangóné Borbély Ildikótól, az MSZP országgyűlési képviselőjétől egy televíziós műsorban azt kérdezték, miért nő a Fidesz támogatottsága, mire a képviselőnő válasza az volt, hogy sok a patkány az országban. A döbbenetes kijelentéssel kapcsolatban megkerestük az MSZP-t is, azonban cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Azt szerettük volna megtudni a szocialistáktól, hogy szükségesnek tartják-e, hogy az MSZP elnöksége bocsánatot kérjen a Fidesz szavazóitól Bangóné Borbély Ildikó kijelentése miatt? Azt is kérdezte az Origo, hogy

kizárják-e az MSZP országgyűlési frakciójából Bangóné Borbély Ildikót, valamint, hogy az MSZP elnöksége egyetért-e Bangóné Borbély Ildikó kijelentésével, patkányoknak tartják-e ők is a Fidesz szavazóit?

Továbbra is várjuk a szocialisták válaszát, amint megérkezik, cikkünket frissítjük.

Frissítés: Az MSZP az alábbit válaszolta szerkesztőségünknek: "Bangóné Borbély Ildikó válaszát, amelyet az MSZP nem kíván kiegészíteni, megtalálhatja a képviselőnő Facebook oldalán." Vagyis a kérdéseinkre nem válaszoltak, és teljesen világos, hogy nem határolódnak el, nem kérnek bocsánatot, nem zárják ki Bangónét a pártból.

Alább megtekinthetik a szocialista képviselőnő gyalázatos nyilatkozatát:

Bangóné egyébként nem először hívja fel magára a figyelmet felháborító vagy éppen nevetséges megszólalásaival és cselekedeteivel. Legutóbb képtelen volt helyesen felírni a „MINKET” szót az aszfaltra.

Ahogy az Origo beszámolt róla, február 18-án az Országgyűlés Mentelmi bizottsága tárgyalta több ellenzéki képviselő ügyét, a két szocialista, Kunhalmi Ágnes és Bangóné egy-egy papírlappal érkezett, amelyet a bizottság előtt is felmutattak.

A fojtani szót azonban nem sikerült leírniuk helyesen.

Forrás: MTI

Akkor egy ország nevetett Bangóné tudatlanságán. De a színészkedős botránya ennél súlyosabb volt, hiszen egy gátlástalan, amorális ember képét mutatta a választóknak. Tavaly decemberben ellenzéki képviselőtársaival megrohamozta az MTVA-székházat, szánalmas, segédszínészi trükkökkel próbálta elhitetni, hogy félniük kell az általuk elfoglalt köztévében. A tavalyi akció során Bangóné Borbély például „a k*rva erős kép” lesz felkiáltással arra kérte a többieket, hogy egy facebookos élő közvetítés erejéig vessék magukat a földre. Ugyanis nem tudta, hogy Bősz Anett nem tudta, hogy kell kikapcsolni a „felvétel” gombot a mobiltelefonján, és Bangóné rendezkedését is közvetítette.

Ez a momentum volt az ellenzéki provokáció előre megtervezettségének és hazugságának a szimbóluma, hiszen ezen a ponton világossá vált, szó sem volt spontaneitásról.

Bangóné később ezt így magyarázta egy interjúban: „válaszolva a kérdésre: rendező nem, csak színésznő szerettem volna lenni gyerekkoromban”.

Bangónénak egyébként engedelmeskedtek akkor a képviselők, hasra feküdtek és a kezüket a fejük fölé tartották. Bangóné pedig hazug hanglejtéssel – az általa megrendezett jelenet közben – arról siránkozott, óh, csak a gyerekei meg ne lássák, milyen megalázó helyzetben van.

Bangóné „rendezéséről” alább láthatják a videót: