Akasztófázás, patkányozás: nem csak Bangóné gyalázkodik az ellenzékből

2019.04.27. 09:37

Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselőnő kormánypártiakat patkányozó kijelentése csupán a jéghely csúcsa azon nyilatkozatok tömegében, amelyekkel ellenzéki politikusok jellemezték a Fidesz-KDNP és a jobboldal híveit az elmúlt évtizedekben. Most összegyűjtöttük a legdurvább eseteket.

Bangóné Borbély Ildikótól, az MSZP országgyűlési képviselőjétől azt kérdezték, hogy miért nő a Fidesz támogatottsága, mire Bangóné válasza egyszerűen az volt erre, hogy szerinte sok a patkány az országban. Bangóné a legutóbbi felmérések eredménye alapján körülbelül 3 millió magyar embert patkányozott le.

 

Gyurcsány telepre vitte volna a befogott kutyákat

Nem ez volt az első eset, hogy a hazai baloldali és más ellenzéki párti politikusok a jobboldal szavazóit gyalázták, vagy sértették meg. Gyurcsány Ferenc még miniszterelnökként 2006. február végén Veszprémben egy választási gyűlésen azt mondta: "És ha az embert megbántják, és ha az embert megsértik, és hogyha az emberre rágalmakat szórnak, akkor az ember megrázza magát, és megy tovább, és nem veszi föl a kesztyűt. És ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, erre a válasz nem az, hogy mi pedig veszett rókákat. A válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük, a városokat, országunkat megvédjük." Gyurcsányt később szembesítették a szavaival, de csak mellébeszélt.

Gyurcsány Ferenc 2006-ban kóbor kutyákhoz hasonlította az ellenzéki szimpatizánsokatFotó: Polyák Attila - Origo

Mesterházy akasztott volna

2014 januárjában Mesterházy Attila, az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltje jobboldali vállalkozókról beszélt, amikor a nézőtérről bekiabálták, hogy „kötelet!" kellene adni nekik. Mesterházy ezt követően nem határolódott el a kijelentéstől, ugyanis a „javaslat" után úgy folytatta, szó szerint: „de mégis inkább én azt hiszem, hogy nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit itt az imént bekiabáltak". Egy akkori felvételen jól látszik, hogy háttal a bekiabálók felé mutat a kezével, amivel egyben nyugtázza is az elhangzottakat. 

Mesterházy Attila nem határolódott el a köteles bekiabálástól 2014-benForrás: MTI/Kovács Attila

Szanyi Tibor sem maradt le a gyűlölködésben

A gyűlölködő kijelentésekben élen jár Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti képviselő. Még 2014 tavaszán lerománozta a külhoni magyarokat, és azon bosszankodott, hogy sok határon túlinak fontos volt szavazni. Szanyi Tibor korábban is lerománozott külhoni magyarokat. Az EP-listavezető még a 2013-as gyulai békemeneten vonuló partiumi magyarságot is "anyanyelvükön" (Szanyi szerint), románul kívánta köszönteni. Végül ezt nem tette meg, ő is utólag magyarázkodott.

Szanyi Tibor sem maradt le a gyalázkodásbanForrás: MTI/Kallos Bea

Márki-Zay akasztatott volna

2018 februárjában Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi ellenzéki polgármesterjelölt egy lakossági fórumon beszélt a lámpavasakban rejlő lehetőségről.  A magát keresztény-konzervatívnak beállító Márki-Zay szerint a kandelábereket nem csak plakátok ragasztására lehet használni.  Vagyis, meglehetősen gyáván ugyan, de egyértelműen akasztásról beszélt, a szövegkörnyezetből az is nyilvánvaló, hogy a kormánnyal kapcsolatban.

Vona gyalázkodása

2017 nyarán Vona Gábor, a Jobbik azóta csúfosan megbukott elnöke gyűlölködő, aljas embereknek írta le az egész életüket végigdolgozó nyugdíjasokat, azt mondta, a szájukból szennyvíz folyik. Vona mindezt egyébként a kormánypárt híveire értette, mivel egy tusnádfürdői incidens után érezte úgy, hogy le kell írnia ezeket a gondolatokat. A nyugdíjasokat alsóbbrendűnek, mocskosaknak, ostobáknak, veszélyeseknek és hazugoknak írta le.

Vona Gábor is felvette a versenyt a baloldallal, ha gyalázkodásról volt szóForrás: MTI/Kovács Tamás

Fenyegetőzés

De nem csak az országos pártvezetők gyalázkodnak. „Dögölj meg a párttársaiddal együtt! Anyád már holnap járjon miattad feketében!" – többek között ezt üzente egy Veszprém megyei szocialista Fenyvesi Zoltánnak, az ajkai–tapolcai körzet Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltjének még 2018 tavaszán. A kormánypárti politikus már egy hónappal korábban is kapott hasonló fenyegetést Stemmer Istvántól, egy tapolcai MSZP-szimpatizánstól, aki nyugalmazott katonatiszt.

Stemmer egyébként régi MSZP-s: a 90-es években a Veszprém Megyei Önkormányzat kulturális és sportbizottságába is delegálták, sőt képviselőjelöltként is indult a pápai önkormányzati választáson.