Teljes érdektelenségbe fulladt a Soros-Gyurcsány-koalíció tüntikézése

2019.04.26. 21:31

Pár százan lézengtek csak a Soros-féle álcivil diákszervezet és az ellenzéki pártok péntekre meghirdetett Kossuth téri tüntetésén. Gyurcsány Ferenc ott volt, és sokakkal ölelkezett. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a "Soros-hálózat" és az ellenzék kampányakciója a diákok tüntetése. A tárca emlékeztetett arra is, hogy ez az első kormány, amely segíti a fiatalok nyelvtanulását, és jelentős anyagi terhet vesz le a szülőkről azzal, hogy ingyenessé tette az első sikeres nyelvvizsgát és bevezeti a kétszer kéthetes ingyenes külföldi nyelvtanfolyamokat.

Teljes érdektelenségbe fulladt az egyik álcivil diákszervezet tüntetése. Jó, ha pár százan lézengtek a Parlament előtt. A rendezvényen azt követelték, hogy ne kelljen nyelvvizsgát tennie annak, aki 2020-tól egyetemre szeretne menni.  

Nem volt nagy érdeklődés a péntek délutáni Kossuth téri tüntetésenForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A minidemonstráción megjelent Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője is. A bukott kormányfő láthatóan szívesen ölelkezett ismerőseivel.

Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (középen b) és Mécs Imre volt szabaddemokrata, majd szocialista parlamenti képviselő (középen j)Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Gyurcsány egy idősebb nővel is ölelkezett.

Gyurcsány Ferenc megölel egy résztvevőtForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A demonstráció többi részében más említésre méltó dolog nem történt, de legalább a volt kormányfő jól érezte magát.

Az ellenzék és Soros kampányakciója

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a "Soros-hálózat" és az ellenzék kampányakciója a diákok tüntetése. A tárca oktatásért felelős államtitkársága ezt délután, a tüntetés előtt közölte. Azt írták: négy héttel az európai parlamenti választás előtt a "Soros-szervezetek, Gyurcsányék és a többi ellenzéki párt" ismét politikai kampányakciókhoz akarja felhasználni a diákokat. Közölték: a nyelvvizsgához kötött felvételiről szóló döntést 2014 óta ismerik az iskolák, a pedagógusok, a szülők és a diákok, bevezetését tehát több mint hat év felkészülés előzi meg. Azt írták: ez az első kormány, amely segíti a fiatalok nyelvtanulását, és jelentős anyagi terhet vesz le a szülőkről azzal, hogy ingyenessé tette az első sikeres nyelvvizsgát és bevezeti a kétszer kéthetes ingyenes külföldi nyelvtanfolyamokat.

Nem ez az első totális kudarcuk

Nem ez az első alkalom, hogy az FDP a minisztérium ellen szervez tüntetést. 2017 szeptemberében a szervezet tagjai egy meglehetősen agresszív megmozdulást terveztek, aminek keretében blokád alá szerették volna venni a minisztérium épületét. Az akció sikertelenül végződött, mivel csupán páran jelentek meg a diákcsoport felhívására. Hasonló eredménnyel zárult a tavaly áprilisi választás előttre meghirdetett tiltakozásuk, mindössze pár száz ember gyűlt össze a kormányt és az Emmit ostorozni. Nem mellesleg az FDP volt az a szervezet, amely közvetlenül az országgyűlési választást megelőzően fórumot biztosított az ellenzéki pártoknak, nem titkoltan azzal a céllal, hogy közös platformra terelje őket.