A Soroksárt huszonöt éve vezető Geiger Ferenc bejelentette, kit támogat utódjaként

2019.04.26. 16:09

Geiger Ferenc március elején leszögezte, huszonöt év polgármesterség után nem indul az őszi választáson, pénteki Facebook-posztjában viszont már azt is elárulta, kit támogat utódjaként. Választása Bese Ferenc lokálpatrióta, független jelöltre esett, akinek így jó esélye van a polgármesteri székért való küzdelemben.  

„Néhány hete köztudott, úgy döntöttem, a nyugdíj korhatárt betöltve, 25 év után nem indulok a 2019. októberi önkormányzati választásokon” – szögezte le Geiger Ferenc pénteki posztjában ismét, hogy nem áll rajtvonalhoz az őszi önkormányzati választáson. Ismert, a politikus negyedévszázadon keresztül vezette Soroksárt, idén március elején azonban kijelentette, nem vállal több ciklust a városrész élén. Legújabb posztjában azonban azt is elárulta, kit támogat a pár hónap múlva esedékes voksoláson: 

Bese Ferenc független jelöltre esett a választása. 

Geiger írásából kiderült, személyisége, megnyilvánulásai alapján „teljes mellszélességgel” tud melléállni. A polgármesterségtől visszavonuló politikus Bese előnyére írta, hogy 

  • soroksári,
  • megvan a megfelelő önkormányzati és államigazgatási tapasztalata, valamint
  • felsőfokú szakmai végzettséggel rendelkezik.

Ugyanakkor leszögezte, hogy visszavonulása ellenére nem szakad el teljesen a politikától, maradt a Soroksári Civil Szervezetek és Személyek Egyesületének elnöke.

Bese Ferenc tegnap szintén egy Facebook-posztban jelentette be, hogy elindul Soroksár polgármesteri székéért. A független jelölt nem teljesen új a politikában, 1994-1998 között alpolgármestere volt a városrésznek. Bemutatkozó bejegyzéséből kiderült, hogy saját és családja élete is ide köthető: nagyszülei és szülei, és ő is itt látta meg a napvilágot, itt kötött házasságot, és itt született a gyermeke is. Az alpolgármesterségen kívül 1996-tól református presbiterként, 2018-tól református gondnokként dolgozott a soroksáriakért.

A lokálpatrióta jelölt több dolgot is megemlített, amivel polgármesterré választása esetén kiemelten foglalkozna,  

így több között a közlekedés és a közbiztonság helyzetét, az illegális szemétlerakás problémáját, a Kis-Dunát, a Hősök tere fejlesztését hozta szóba.

Egyelőre egyedül Bese Ferenc jelezte indulási szándékát.   

KAPCSOLÓDÓ CIKK