Még mindig tagadja tettét a bőnyi rendőrgyilkos

Győrkös István, Bőnyi rendőrgyilkosság
Győr, 2016. november 17. Rendőrök vezetik el a lőfegyverrel, lőszerrel és robbanószerrel való visszaéléssel gyanúsított férfit (b) a Győri Járásbíróságról 2016. november 17-én. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a férfit. Előző nap különféle sorozat- és maroklőfegyvereket és robbanóanyagot foglalt le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az ország több pontján, 12 embert előállítottak. A gyanúsítottak mindegyike összefüggésbe hozható a Magyar Nemzeti Arcvonal valamelyik ágával, amelynek alapítója a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
Több mint egy éve tart a rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István pere. Az idős férfi azóta tagadja, hogy ő ölte volna meg a rendőrt, szerinte ugyanis Pálvölgyi Pétert társai lőtték le. Hiába mondanak mást az igazságügyi szakértők, Győrkös továbbra is megkérdőjelezi a véleményüket. 
Vágólapra másolva!

2016. október 26-án a rendőrök azért mentek a bőnyi férfi otthonába, hogy átkutassák azt. A házba viszont nem jutottak be, ugyanis Győrkös István (a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Arcvonal alapítója) először nem akarta beengedni őket, és a kapuból visszament egy gépkarabélyért, amit csőre töltött és kibiztosított.

Amikor a rendőrök a házba léptek, Győrkös rájuk lőtt és eltalálta a 46 éves őrnagyot, Pálvölgyi Pétert. A férfi azonnal meghalt.

Két társa ekkor tüzet nyitott és a hasán eltalálták a támadót. Riasztották a TEK-et, de mire ők odaértek, az idős férfi elbarikádozta magát. Közölte, hogy mindenkit lelő, aki megpróbál közelebb menni hozzá. De sérülése miatt egyre romlott az állapota, és két órával a lövöldözés kezdete után a TEK emberei elfogták és átadták a mentősöknek.

A házban több engedély nélkül tartott fegyvert találtak.

A meggyilkolt rendőrt a belügyminiszter alezredessé léptette elő, és hősi halottá nyilvánította

2017-ben a Tényeknek sikerült az, ami tévés stábnak addig nem: bejutottak a rendőrgyilkosság helyszínére. Győrkös István ügyvédje ott rekonstruálta, hogyan is történhetett a lövöldözés.

A lövöldözés idején 76 éves férfi háromszor lőtt a gépkarabéllyal. Az első két kilőtt töltény átment a gardróbszoba falán, és egy falba fúródott. A harmadik viszont már eltalálta a rendőrt. Az ügyvéd azt állította, hogy azon a golyón nem találták meg a rendőr DNS-ét.

2017 decemberében emeltek vádat Győrkös István ellen, aki azóta is tagadja, hogy ő ölte volna meg a rendőrt. Szerinte társai találhatták el. Az idős férfi vallomásában azt állította, hogy miután meglőtték a rendőrök, magatehetetlenül esett a földre, és csak azután dördültek el a gépkarabélyból a lövések.

Az igazságügyi fegyverszakértő azonban mást mond.

Szerinte biztosan nem a rendőrök fegyveréből lőtték ki azt a golyót, ami megölte a nyomozót. A rendőrök lövései a nyomok alapján merőlegesek a gépkarabélyból leadott lövésekre, ami azt jelenti, hogy egyenesen, az ajtóból lőttek befelé.

Győr, 2016. november 17. Rendőrök vezetik el a lőfegyverrel, lőszerrel és robbanószerrel való visszaéléssel gyanúsított férfit (b) a Győri Járásbíróságról 2016. november 17-én. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a férfit. Előző nap különféle sorozat- és maroklőfegyvereket és robbanóanyagot foglalt le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az ország több pontján, 12 embert előállítottak. A gyanúsítottak mindegyike összefüggésbe hozható a Magyar Nemzeti Arcvonal valamelyik ágával, amelynek alapítója a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István.

Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Decemberben a bíróság újabb szakvélemények elkészítését rendelte el. Győrkös István szerint az ellene felhozott vád egyedül az igazságügyi fegyverszakértő szakvéleményén alapul, amely szerinte "alaptalan állításokat tartalmaz, elfogult és koholt bizonyítékokat hozott fel ellene, amelyeket más szakértői szakvélemények cáfoltak". Arra kérte a bíróságot, hogy indítsanak a szakember ellen büntetőeljárást.

A tárgyaláson tanúként hallgatták meg a TEK munkatársát, akit a bőnyi ház nappalija kazettás üvegajtajának kitöréséről kérdeztek. Az ajtón ugyanis eredetileg több lövésnyom volt látható, kitörése pedig nehezíti a szakértői bizonyítást. A tanú elmondta, hogy az üvegajtót már az idős férfi elfogása után törték ki, akkor, amikor átvizsgálták a házat. Az előírásoknak megfelelően, azért tették ezt, mert nem tudhatták, hogy a házban vannak- e még fegyveresek.

Győrkös István Forrás: szabadriport.files.wordpress.com

A legutóbbi tárgyaláson a Kisalföld beszámolója szerint Győrkös számon akarta kérni a szakértőket, de erre nem került sor, ugyanis egyik sem ment el.

Győrkös két ügyvédjével például egy videóval készült a tárgyalásra, amelyen ugyanolyan gépkarabélyból lőnek ki, mint, amilyen az övé is, és fél méteres torkolattüze van. Szerintük a felvétel azt bizonyíthatja, hogy ha tényleg olyan közelről lőtte le a rendőrt, akkor látható nyomának kellene lenni az áldozat bőrén. Azt is állították, hogy meg kellene nézni, hogyan esett a baseball sapka a koponyacsont-maradványokkal együtt a rendőr lábához.

Az ügyészség az ilyen indítványokat korábban is elutasította, ugyanis a bizonyítási eljárás alatt a szakértők már válaszoltak az ehhez hasonló kérdésekre.

Győrkös azt is sérelmezte a tárgyaláson, hogy a hő miatt éghettek le róla a DNS- nyomok, és, hogy a kilőtt 13 lövedékből tízen volt DNS, de a rendőrrel végző töltény steril volt. Az ügyvédek kérték, hogy a bíróság újra idézze be azokat a genetikus szakértőket, akik az ő álláspontjukkal értenek egyet.

A következő tárgyalás június 20–21-én lesz.