Több volt a jobbikos politikus a párt miskolci fórumán, mint érdeklődő

2019.04.27. 14:42

Komoly delegáció vonult le a Jobbik részéről Miskolcra az EP-választási kampány keretében. Jakab Péter, a párt mindig ideges és zavartan viselkedő szóvivője Balczó Zoltánt, a Jobbik EP-képviselőjét és Gyöngyösi Mártont, a párt antiszemita alelnökét is magával vitte a szombati borsodi akcióra. A jelek szerint azonban a nagy előkészület ellenére sem kitörő öröm, sem hatalmas tömegek nem fogadták a jobbikosokat Miskolcon: a szombati napról készült képek jelentős részén a tömeg nagyobbik részét a három jobbikos vezető maga adta. A helyi civilekkel történő egyeztetésük során pedig szám szerint két emberrel ült le beszélgetni a három vezető jobbikos politikus és az egyik önkormányzati képviselő.

Úgy tűnik, hogy a Jobbik még mindig nem tudott felállni abból a pofonból, amit a tavalyi országgyűlési választáson kapott a párt, 

és hogy még mindig komoly gondok vannak a házuk táján, azt jól mutatja, hogy már a Jobbik egyik erős bázisának számító Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Miskolcon sem sokan voltak kíváncsiak a Jobbik szombati megmozdulásaira.  Pedig az egyébként miskolci származású Jakab olyan "nagyágyúkat" is elcsábított, mint Gyöngyösi Márton, a párt alelnöke és Balczó Zoltán, a párt EP-képviselője.

Forrás: Jakab Péter Facebook

Egyébként ők hárman foglalják el a Jobbik EP-listájának első három helyét is. A borsodi megyeszékhelyre érkezésük azonban úgy tűnik, nem nagyon hozta lázba a helyieket, és a Jakab által feltöltött képek tanúsága szerint a legtöbb képen a három jobbikos politikus képviselte a "tömeget". A helyi civilekkel történő egyeztetésük során pedig konkrétan két emberrel sikerült leülnie a három vezető jobbikos politikusnak (a hatodik ember a képen Szilágyi Szabolcs jobbikos országgyűlési képviselő).

A politikusok és a civilekForrás: Jakab Péter Facebook

Ebből is jól látszik, hogy a Jobbik vidéki szavazóbázisa komolyan megsínylette a tavalyi választási vereséget, valamint az azt követő belháborúban és botrányokban gazdag időszakot, és már a Jobbik egyik fontos, korábbi bázisának számító Borsod megyében sem kíváncsiak a néppártosodással erkölcsileg és anyagilag is tönkrevágott, és mára már Gyurcsányékkal is egyre nyíltabban összeboruló párt vezetőire.