Kubatov Gábor: Törekvések vannak Európa keresztény alapjainak megváltoztatására

migráció, migráns, migránskaraván, Athén, Görögország, pályaudvar
Vágólapra másolva!
Kubatov Gábor szerint azért is lesz minden korábbinál fontosabb a május 26-i európai parlamenti (EP-) választás, mert törekvések vannak Európa tradícióinak, keresztény alapjainak megváltoztatására. "Szinte erőszakot vesznek rajtunk, és ránk akarják erőltetni a migránsokat" - fogalmazott a Fidesz alelnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

Kubatov Gábor kijelentette, nagyon nehéz tudomásul venni, hogy

Európában Soros Györgynek nagyobb befolyása van, mint 6-8-10 európai országnak.

"Ha hallgatunk, akkor ebből nem lesz változás" - mondta.

Kubatov Gábor hangsúlyozta, miközben Soros György azt követeli, hogy Európában nyissák ki a határokat, addig amerikai házát négyméteres kőkerítés veszi körül. "Érthető, félti a családját, de ő azt nem érti meg, hogy mi is féltjük a családunkat" - fűzte hozzá a Fidesz alelnöke.

A politikus szólt arról is, hogy a Fidesz az EP-kampányban folytatja a támogató aláírások gyűjtését, hogy minél erősebb üzenetet küldhessenek Brüsszelnek: a bevándorlás kezeléséről más elképzeléseik vannak. Kubatov Gábor személyes tapasztalataira is hivatkozva elmondta, nemcsak a kormánypárt szavazói fejezik ki támogatásukat aláírásukkal, a bevándorlás kérdése

ugyanis olyan nemzeti ügy, amely minden józanul gondolkodó embert érint.

Kiemelte, a bevándorlás ma Európa legfontosabb kérdése, ami az európai politikai pártcsaládokon is teljesen átível.

A Fidesz alelnöke elmondta, egész Európa átalakulóban van, Nyugat-Európában romlik a közbiztonság. Felhívta a figyelmet

a nők elleni erőszak, a megnövekedett antiszemitizmus, a terrorcselekmények és az európai keresztényüldözés problémájára.

Utóbbira példaként említette, hogy Franciaországban január óta hatvanhat keresztény templomot támadtak és rongáltak meg. Kubatov Gábor megerősítette, a Fidesz nem árul zsákbamacskát a kampányban, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos programjában világossá tette szándékait.

Forrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Ayhan Mehmet

Ezek közül a legfontosabb, hogy a migráció kezelését nemzeti hatáskörben kell tartani - mondta Kubatov Gábor, hozzátéve, régi követelésük az is, hogy ne legyen kötelező kvóta.

A Fidesz emellett követeli, hogy rászoruló emberek csak hivatalos papírokkal érkezhessenek Európába. Ennek oka, hogy a Magyarországon letartóztatott, terrorcselekmény elkövetésével gyanúsított

Haszan F. is hamis papírokkal érkezett, egy olyan kártyával a zsebében, amelyet az Európai Unió havonta 150 ezer forinttal töltött fel

- mondta a migránskártyára utalva Kubatov Gábor.

Szólt arról is: meg kell szüntetni, hogy a Soros György kezében lévő, unió által finanszírozott civil szervezetek intézzék a migrációs kérdéseket. Emellett meg kell védeni a keresztény közösségeket, az unió intézményeinek élére pedig olyan vezetőket kell választani, akik a bevándorlás kérdésében úgy gondolják, a határokat le kell zárni, a bajba jutott embereket pedig saját országukban kell segíteni.
Kubatov Gábor az interjúban a rendszerváltás óta példátlannak nevezte a szocialista Bangóné Borbély Ildikó napokban tett nyilatkozatát, amelyben az ellenzéki politikus úgy válaszolt a Fidesz támogatottságának növekedéséről szóló kérdésre, hogy sok a patkány Magyarországon.

A Fidesz alelnöke szerint nincs helye a parlamentben annak, aki ilyen stílusban beszél több millió emberről, ezért abban reménykedik, hogy Bangóné Borbély Ildikó levonja a konzekvenciákat és lemond mandátumáról.