Csontig rágta szállásadója ujját a debreceni férfi

Vágólapra másolva!
Még csak aznap ismerkedtek meg, de a lány felajánlotta, hogy aludjon náluk, amit a kegyetlen férfi úgy hálált meg, hogy leharapta a lány apjának ujjpercét, miközben az aludt. Mindezt ráadásul teljesen ok nélkül.
Vágólapra másolva!

A debreceni férfi tavaly április 1-én ismerkedett meg egy lánnyal Hajdúhadházon, és beszélgetni kezdtek, majd közölte vele, hogy nincs pénze hazautazni, mire a lány felajánlotta, hogy aludjon náluk.

Este elmentek együtt a lány apjának lakására, majd mindnyájan lefeküdtek aludni. Éjjel 2-kor a férfi felébredt, és minden ok nélkül bement a lány apjához, aki a szobájában aludt,

szájába vette az ujját, és erősen rágni kezdte a körömpercét, egészen addig, amíg el nem ért a csontig.

A férfi a fájdalomra felébredt, segítségért kiabált, és védekezni próbált, ám nem tudta kihúzni az ujját támadója szájából.

A kiabálásra felébredt a lánya, és azonnal hívta a rendőröket és a mentőket.

A férfit kórházba vitték és megműtötték. Körömpercén nyílt törést találtak,

fél ujját amputálni kellett.

Mivel a férfi áldozata épp aludt, ezért védekezésre képtelen állapotban volt, ami súlyosbító körülménynek számít. Egyelőre börtönt és közügyektől való eltiltást javasolnak számára.