Nem zárták be a budapesti lombikbébicentrumot

Versys Clinics
Vágólapra másolva!
Nem zárták be a klinikát, sőt, egyetlen részlegét sem, nem foglaltak le számítógépeket, nem gyanúsítják az intézményt és egyetlen dolgozóját sem semmivel, sőt, még tanúként sem hallgatott ki senkit a rendőrség – mondta dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet igazgatója, miután a hétvégén az intézettel kapcsolatban ezek a hírek jelentek meg. Az igazgató elmondta, hogy valóban volt egy rendőrségi vizsgálat, de az sem az elmúlt napokban, hanem két és fél hónapja. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz emberi test jogosulatlan felhasználása miatt, de nem az intézetük, vagy annak munkatársai ellen. A klinika zavartalanul működik. A hétvégi hír a pácienseik körében pánikot okozott, ezért döntött úgy az igazgató, hogy elmondja a rendőrségi vizsgálat részleteit – már, amennyit tud róla, hiszen sem vele, sem az intézettel nem közölte a rendőrség, mit keresnek valójában.
Vágólapra másolva!

A klinika működik, nincs semmi fennakadás

„A hétvégén megjelent hír részben valós, részben valótlan állításokat tartalmazott, ezért gondoltuk azt, hogy részletesen elmondjuk, mi történt valójában" – mondta a Versys Clinics igazgatója.
„A legfontosabb az, hogy a pácienseinket megnyugtassuk, ugyanis kialakult egyfajta pánikhangulat. Nem igaz, hogy bezárták volna a klinika részlegeit, vagy hogy megszűnt volna. Többen jelezték, hogy nem tudják, mi lesz a kezelésükkel, hogyan folytatódhat az elindított program. Természetesen mindenkit megnyugtattunk, hogy a klinikánk működik, és zavartalanul folytatódik a kezelés minden páciensünkénél" – közölte dr. Vereczkey Attila.

Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics igazgatója fotó: Talán Csaba

Az igazgató azt megerősítette, hogy a klinikán két és fél hónapja valóban volt egy rendőrségi vizsgálat.

Az intézményben reggel megjelentek a rendőrök, és házkutatást tartottak. Ismeretlen tettes ellen nyomoznak emberi test jogosulatlan felhasználása miatt.

Az igazgató otthonában is megjelentek ugyanazon a napon reggel hat órakor a rendőrök. Mind a két helyszínen a számítógépeket átvizsgálták, az adatokat lemásolták, de a gépeket nem foglalták le.
„Meglepődtünk, amikor megjelent a rendőrség, hiszen hasonló ügyben már fél évvel ezelőtt az ÁNTSZ és a Humán Reprodukciós Bizottság már tartott ellenőrzést az intézetben, és mindent rendben találtak – minimális eltéréseket jegyeztek csupán fel, de semmi komolyabbat nem találtak, ami további intézkedéseket igényelt volna. Nem számítottunk újabb vizsgálatra. De állunk elébe, és egyáltalán nem bánjuk, hogy ez megtörténik, mert tudjuk, hogy a tevékenységünk minden szempontból támadhatatlan, és minden jogszabálynak megfelel. A klinika együttműködött a hatósággal, és helyszínt is biztosítottunk a rendőrség számára, hogy a munkájukat nyugodtan végezhessék. Ahogyan már mondtam, az intézetet nem zártak be, csupán az épület mínusz második emeletén lévő raktárhelyiséget zárolták szalagokkal – itt tároljuk az évekkel ezelőtti, nem használatos kórlapokat. De ha a munkatársaink közül bárki oda be akar menni, a rendőrség ezt engedélyezi." –mondta Vereczkey Attila.

Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics igazgatója fotó: Talán Csaba


Mivel nem közölte a rendőrség a klinikával és az igazgatóval, hogy pontosan mit keresnek, csak következtetni tud az igazgató a feltett kérdések alapján.

„Petesejt-donációval kapcsolatos kérdéseket tettek fel. Mivel a téma bonyolult, ezért röviden elmagyarázom. A meddő párok negyede csak ivarsejt-adományozással juthat gyerekhez. Ez nagyon magas szám, Magyarországon 50-70 ezer pár érintett ebben. Az ivarsejt-adományozás alatt spermium-, petesejt- és embrió-adományozást értünk. Mind a három eljárás Magyarországon engedélyezett. A Versys Clinics évek óta végzi ezeket az eljárásokat. A mostani vizsgálat célja a petesejt-adományozás lehet – legalábbis ezt feltételezzük. A petesejt-adományozás többféle módon lehetséges itthon. Az egyik a rokoni adományozás. Ilyenkor a donor és a recipiens – vagyis, aki kapja majd a petesejtet – rokoni kapcsolatban áll, és csak egymásnak adományozhat. A másik jogi kategória az anonim adományozás. Ebben az esetben a donor az intézménynek adományozhat petesejtet. A klinika pedig anonim módon továbbadományozhatja a páciensnek – akinek szüksége van erre. Az intézetünk ezt a fajta adományozási eljárást is évek óta végzi – hiszen ez törvény által engedélyezett, jogszerű."

Versys Clinics fotó: Talán Csaba

Egyébként fél éve az ÁNTSZ is ezt vizsgálta. Azt vettük észre, hogy a mostani vizsgálat különös figyelmet fordít az anyagi jellegű kérdésekre. Vagyis azt vizsgálták elsősorban, hogy milyen költségek merülnek fel a petesejt-adományozás során. Az tudni kell, hogy a klinikának kötelező megtéríteni a donorok költségeit. Ez a spermadonorokat és a petesejtdonorokat is megilleti. Intézetünk minden esetben megtéríti a donorok költségét – a megfelelő belső eljárási rend alapján. Átalánydíjas költségtérítésben részesülnek, amelynek mértéke 100-200 ezer forint között van. Évek óta ezt a gyakorlatot folytatja a klinika, és soha nem merült fel, hogy ez ne lenne megfelelő, semmilyen jogi-, adózási-, vagy büntetőjogi kétely nem merült fel ezzel kapcsolatban" – hangsúlyozta dr. Vereczkey Attila.
„Nálunk a donorok 35 évnél fiatalabbak. Közjegyző előtt írják alá az összes kötelező dokumentumot, és minden vizsgálaton részt vesznek, csak ezután indulhat a donációs program. Magyarországon nem minden klinika végzi ezt az eljárást, mi igen."

Senki sem gyanúsított, de még tanúként sem hallgattak ki senkit

– mondta Dr. Móritz Balázs, a Versys Clinics ügyvédje. Hozzátette: a rendőrségi vizsgálatnál nem tudják, hogy mi a pontos jogi tényállás, ugyanis sem az intézettel szemben, sem annak egyetlen munkatársa ellen nem folyik büntetőeljárás.

Móritz Balázs, ügyvéd fotó: Talán Csaba


„Annyit tudunk, hogy ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás, és ez azt jelenti, hogy az intézetet és annak munkatársait nem vonják be az eljárásba. Semmiféle bővebb információval nem rendelkezünk."

"A rendőrség a petesejt-donációval kapcsolatos költségekre vonatkozóan tett fel kérdéseket elsősorban – és persze azokat pontosan meg is válaszoltuk. Az volt a kérdés, hogy melyek azok a költségtérítési bizonylatok, nyilvántartási lapok, kifizetési bizonylatok, amelyekkel a klinika a törvény kötelező rendelkezése értelmében a donorokat kifizetésben részesíti. Mi ezeket egyesével be tudjuk mutatni, ugyanis ez nemcsak lehetőség, hanem kötelezettség is az intézet részéről – így a könyvelésünk része, ahol költségként jelenik meg. Semmiféle takargatnivalója nincs a klinikának. Azt feltételezzük, hogy ebben az ügyben vizsgálódnak – de a konkrét tényállást nem közölték."

"Lényegében nem vagyunk érintettek a vizsgálatban – sem a cég, sem a dolgozók. Sem gyanúsítottként, sem tanúként nem hallgattak ki senkit."


Az ügyvéd elmondta, hogy a klinika működését az egészségügyi törvény szabályozza. A részletszabályokat egy miniszteri rendelet határozza meg, amely 1998-ban született. A donorok költségtérítéséről a jogszabály tömören annyit határoz meg, hogy az egészségügyi intézmény vezetője átalányban is kifizetheti a donor költségeit. Nincs erre részletesebb szabályozás.

Versys Clinics fotó: Talán Csaba

„Ha az a kérdés, hogy a 200 ezer forint sok-e a költségtérítésre, akkor azt tudom mondani, hogy ezt ki-ki döntse el maga. Azt hiszem, ez egy reális összeg abban az esetben, amikor a donornak többnapos kezelésen kell részt vennie, kötelező klinikai tartózkodással, altatással, és a hormonháztartás időleges felborításával" – mondta dr. Móritz Balázs.
Azt is hozzátette, hogy a rendőrség korrekt és humánus volt, rövid idő alatt elvégezték a munkát, és semmilyen hátránya nem származott a klinikának a vizsgálatból. Azóta – két és fél hónapja – nem kaptak értesítést a rendőrségtől, és nem is voltak a klinikán – hangsúlyozta az ügyvéd.

Folyamatosan fejlesztik a klinikát

Néhány hónapja jelentett be a Versys Clinics egy óriási sikert: Magyarországon először ezen a klinikán végeztek el petefészekszövet-transzplantációt, amelynek eredményeként a rákbetegségből meggyógyult nők petefészke újra működni kezdett.

– mondta dr. Vereczkey Attila.

fotó: Talán Csaba

„Mi a Versysnél azt a célt tűztük ki, hogy minden olyan innovatív technológiát behozunk, ami jobbá teheti a meddő párok ellátását – azaz magasabb hatékonyságú kezelést biztosíthatunk. Azt hiszem, a gond nem a személyemmel vagy a céggel van, hanem talán az üzenettel, amit közvetítünk. Vagyis azzal, hogy szeretnénk hatékonyabb, biztonságosabb, előnyösebb megoldásokat kínálni a páciensek számára. Számos fórumon korábban is azt éreztük, hogy ez egyfajta hangulatot kelt – és őszintén nem értjük, hogy miért. A világon mindenhol ez a cél, hogy minél hatékonyabb legyen a lombikprogram. Ráadásul ez mérhető is: a kérdés az, hogy hány beültetésből hány kisbaba születik. Nem mindegy, hogy az eredményesség 15-25 százalékos, vagy 70 százalékos. Nálunk ez az arány az átlagos magyar és a legjobb mutatójú amerikai klinikák között van. A hatékonyságnak pedig piaci következményei is vannak: minél hatékonyabban működik egy intézet, annál több páciens érkezik" – hangsúlyozta az igazgató.

Annyit fizetnek, amennyi a donor költsége

Az Origo megkérdezett egy donort – egy fiatal, huszonéves nőt, aki nem szerette volna, ha az arcát mutatjuk. Azt mondta, az édesanyja jár a klinikára, mert babát szeretnének a párjával. Ekkor tudta meg, hogy lehetőség van petesejt-donációra, és úgy döntött, hogy belevág.

fotó: Talán Csaba

„Látom, hogy édesanyámék mennyire szeretnének gyereket a párjával. És tudom, hogy nagyon sok pár küzd ezzel a problémával. Ezért úgy határoztam, hogy én is adományozok petesejtet, hogy segítsek a meddő pároknak. A klinikán mindenki kedves, törődő és maximálisan páciensközpontú. A vizsgálatok, a stimuláció persze nem könnyű, és amikor leszívják a petesejtet, utána kicsit fáj a hasam is, de egyáltalán nem kibírhatatlan."

Megkérdeztük, hogy mennyi pénzt kap a klinikától ezért, és azt mondta, hogy annyit, amennyi az ő költsége.

„Néhány napig nem tudok dolgozni, azt kifizetik, illetve az utazási költséget térítik. Lényegében annyi pénzt kapok, hogy ne nekem legyen költség – vagyis, hogy ne kerüljek mínuszba az eljárás miatt."