Május elsején a menetrendi hajók több mint dupláját indítja Fonyód és Badacsony között a Balatoni Hajózási Zrt. Emellett újabb három kikötőből indulnak majd járatok.

Az április 20-án beindult balatoni hajózási szezon tavaszi menetrendje szerint naponta 4 hajójárat köti össze az északi és déli partot Fonyód és Badacsony között, május elsején viszont 11 hajójárat indul: Fonyódról 8 és 18 óra között, Badacsonyból 9 és 19 óra között minden kerek órában. A menetidő 25 perc. 

A Szent Miklós-hajó, a 173. balatoni hajózási idényben elsőként futott be Siófokról a balatonfüredi kikötőbe 2019. április 20-ánForrás: MTI/Bodnár Boglárka

Közlekednek majd a két part között a társaság gyorshajói is.Május elsején a húsvétkor megnyitott hat kikötő mellett újabb háromból indulnak menetrendi, kerékpárokat is szállító hajók Balatonmáriafürdő, Balatongyörök, Szigliget és Badacsony között, amely útvonalon ezt követően hó végéig csak hétvégente közlekednek majd a járatok. Több kikötőjéből indít a Bahart sétahajókat is.

A vonatok szombat óta közlekednek gyakrabban

A MÁV Zrt. múlt héten jelentette be, hogy idén minden eddiginél korábban kezdődik a vasúti turisztikai szezon, ugyanis szombat óta megváltozott a Balaton felé közlekedő vonatok menetrendje, több vonat jár a tóhoz.

A pályafelújításoknak és korszerű motorvonatok beállításának köszönhetően kényelmesebben és gyorsabban lehet eljutni a Balatonhoz, ezért egyre többen utaznak vonattal.

Arról, hogy melyik vonatokat érinti a változás, itt olvashat.