Karácsony Gergely megfutamodott Puzsér elől

2019.05.01. 11:19

Az LMP, a Jobbik és Puzsér Róbert delegáltjai megjelentek a keddre megbeszélt egyeztetésen, azonban Karácsony Gergely csapatából senki. Puzsér stábja szerint azért, mert a régi baloldal jelöltje el akarja szabotálni az előválasztást. Moldován László, a zöldek budapesti elnöke felháborítónak nevezte Karácsonyék megfutamodását.

Amióta az ellenzék egyik része a másik részének megkérdezése nélkül bejelentette, hogy megvannak a közös, budapesti polgármesterjelöltek, azóta ismét áll a bál a kormányellenes oldalon. Olyannyira, hogy a Jobbik és az LMP által támogatott Puzsér Róbert jelezte, felfüggeszti az előválasztással kapcsolatos tárgyalásokat. Ennek ellenére azonban egyszer már – mindenféle eredmény nélkül – leültek egymással tárgyalni a felek, és itt lett volna a következő alkalom a békülésre, csakhogy Karácsony Gergelyék váratlanul nem mentek el a megbeszélt találkozóra. 

Karácsonyék elmenekültek Puzsérék elől

Minden előzetes értesítés nélkül mondta le keddi találkozóját Karácsony Gergő csapata a Puzsér-csapattal” – mondta az LMP-közeli Azonnalinak Zaránd Péter kampányfőnök. Zaránd elmondása szerint kedden délután két órára beszéltek meg találkozót, hogy arra minden, az előválasztásban érdekelt párt és a főpolgármester-jelöltek is küldjenek delegáltakat. A Soroshoz kötődő, aHang nevű, az előválasztás lebonyolítását magára vállaló civil szervezet koordinálása alatt folytattak volna megbeszéléseket. A megbeszélteknek megfelelően a Jobbik, az LMP és Puzsér küldöttei el is mentek, csakhogy

Karácsony és a mögötte tömörülő baloldali csapat megfutamodott. 

Miután ezt konstatálták, a helyszínről felhívták a zuglói polgármester emberét, aki közölte, egymás között még egyeztetni fognak a hétvégén, és attól függően vesznek majd részt a közös egyeztetéseken. A nyilatkozat alapján eléggé úgy fest, 

mintha Karácsonyéknak már közel sem lenne olyan fontos a közös párbeszéd folytatása.

Puzsér Róbert, a Jobbik és az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt és Karácsony Gergely, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje kezet rázott márciusban. Azóta már nincs békeForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Puzsérék: Karácsonyék megint felrúgták a megállapodásukat!

Már megint arról van szó, hogy megállapodtunk valamiben, és felrúgják azt. Az aHang nem tud a végtelenségig várni rájuk a lebonyolítással. A szervezeten belül már mondogatják is, hogy ők adtak egy határidőt az egyeztetések megkezdésére, és ha ez nem történik meg a hétvége előtt, akkor várhatóan ki fogunk csúszni ebből. Jól látszik, hogy Karácsonyék szabotálni akarják az előválasztást, ennél egyértelműbb dolog nincs” – nyilatkozta Zaránd, aki úgy értékelte a történteket, hogy

Karácsonyék egyszerűen el akarják szabotálni az előválasztásokat.

„Már megint arról van szó, hogy megállapodtunk valamiben, és felrúgják azt. ... Jól látszik, hogy Karácsonyék szabotálni akarják az előválasztást, ennél egyértelműbb dolog nincs” – mondta felindultan Puzsér kampányfőnöke. Szerinte Karácsonyék arra játszanak, hogy kigolyózzák az aHangot az előválasztásból, ezzel pedig el akarják lehetetleníteni a lebonyolítót.

A humorista stábja ironikusan reagált Karácsonyék távolmaradására Facebook-oldalán. „Szeretnénk gratulálni Karácsony Gergelynek és szövetségeseinek, hogy elszabotálják az előválasztást!” – írták. 

Az MSZP ugyanazt hajtogatja

Molnár Zsolt, a budapesti MSZP elnöke az Azonnalinak nem árulta el, hogy miért nem jelentek meg az egyeztetésen. Azt mondta, nem a nyilvánosság előtt fog beszélni erről. Azt ígérte, néhány napon belül a többi érintett ellenzéki párttal el fogják mondani ennek az okát. Akárcsak korábban Karácsony Gergely, Molnár is hajtogatta, mindenképpen lesz előválasztás. „Ezt már sokadszor állítják, de megnyugtatok mindenkit, lesz előválasztás, és lesz második forduló, ennek mikéntjéről azonban később fogunk kommunikálni”

– fogalmazott.

LMP: Ez egyszerűen felháborító

Puzsér egyik támogatója, az LMP sem hagyta szó nélkül a történteket. Moldován László, a zöldek budapesti vezetője, erzsébetvárosi önkormányzati képviselő közösségi oldalán indulatosan azt írta, 

Ez egyszerűen felháborító!