LMP budapesti elnöke: Karácsony Gergely döntésképtelen, érdekcsoportok irányítják

2019.05.02. 13:56

"Karácsony Gergelyről tudjuk, hogy egyszerűen döntésképtelen, és a mögötte álló érdekcsoportok irányítják. Zuglóban például az MSZP-s Tóth Csaba irányítja Karácsonyt, az ő zsebében van" - ezekkel a szokatlanul kemény szavakkal támadta a parkolási botrányba keveredő zuglói polgármestert Moldován László, az LMP budapesti elnöke egy csütörtöki lapinterjúban. A zöldpolitikus egykori párttársa által vezetett "óbaloldali" blokkot is erős kritikával illette, szerinte nem akarnak korrekt módon megegyezni velük a budapesti önkormányzati választásról. 

Csütörtökön az Azonnalinak adott egy meglehetősen izgalmas interjút Moldován László, az LMP budapesti elnöke, amelynek fő vezérfonala a fővárosi ellenzék helyzete, pontosabban a kormányellenes pártok között kibontakozó konfliktus volt.

Volt párttársától kapott szokatlanul kemény kritikát Karácsony 

Ismert, amióta a politikus által az interjúban következetesen "óbaloldalnak" hívott blokk - a Jobbik, az LMP, és az általuk támogatott főpolgármester-jelölt, Puzsér megkérdezése nélkül - bejelentette a "közös", budapesti polgármesterjelölteket, óriási szakadék keletkezett az ellenzék pártjai között. Moldován úgy látja, hogy ennek legfőbb oka az, hogy 

az "óbaloldalban" jelenleg nincs szándék arra, hogy korrekt módon megegyezzen az LMP-vel, a Jobbikkal és Puzsérral. 

Kifogásolta, hogy ellenzéki tárgyalások tekintetében riválisaik elzárkóznak a nyilvánosságtól. "Mi mindig is a nyilvánosság pártján álltunk, nincsen titkolnivalónk" - tette hozzá az LMP-s politikus, aki úgy látja, hogy a baloldal pártjai az első pillanattól kezdve nem voltak velük szemben korrektek. Elmondása szerint úgy érkeztek a tárgyalásokra, hogy egymás között már előre megegyeztek majdnem mindenben, és feltették a kérdést nekik, "mondjátok, nektek mire van szükségetek?". Arra a kérdésre, hogy ezek után lesz-e az előválasztásnak második fordulója, úgy felelt, hogy "jogos a kérdés". Moldován elárulta, hogy vannak kisebb összezörrenések az általuk támogatott Puzsérral és stábjával, ennek ellenére a humoristának elhiszi, amit mond, az óbaloldalnak viszont egy szavát nem hiszi el. A beszélgetés legérdekesebb része az volt, amikor a régi baloldalt összefogó, zuglói polgármesterre, Karácsony Gergelyre terelődött a szó. Puzsérral szembeállítva meglehetősen élesen úgy fogalmazott, hogy Karácsony azt mondja, amit éppen mondania kell, vagy amit a mögötte álló érdekcsoportok, pártok kívánnak tőle. 

Tudjuk róla, hogy egyszerűen döntésképtelen, és a mögötte álló érdekcsoportok irányítják. Zuglóban például az MSZP-s Tóth Csaba irányítja Karácsonyt, az ő zsebében van 

 - jelentette ki szokatlan keménységgel az LMP-s politikus, Karácsony parkolási botrányára utalva.

Karácsony Gergely, a baloldal által támogatott főpolgármester újabb erős kritikát kapottForrás: MTI/Máthé Zoltán

Az interjúban bőven akadtak még figyelemre méltó részek, a következőket mondta egykori párttársairól, az etikai bizottság ítéleteiről és a DK-ról Moldován:

  • Hadházy Ákosról: róla "inkább nem beszélnék, mert elmondhatatlanul rossz véleményem van róla."
  • Szél Bernadettről: "szerintem tényleg megsértődött azon, hogy fegyelmi eljárás indult ellene. Valahol megértem őt is, mert nagyon sok energiát fektetett bele a miniszterelnök-jelölti kampányába. De ettől még a szabályok rá ugyanúgy vonatkoznak. Ő azt gondolta, hogy a szabályok felett áll – mi az etikai bizottságban nem."
  • Etikai bizottság ítéleteiről: "nem rosszak" a párt számára.
  • Niedermüller Péterről: kizárt, hogy beálljon mögé az erzsébetvárosi polgármester-választáson. "Niedermüller eddig EP-képviselő volt, de most Dobrev Klára megy ki helyette, így neki is kellett adni valamit. De az nonszensz, hogy ezért ő legyen a VII. kerületi közös polgármesterjelölt."