A 72 éves férfi addig zaklatta volt vejét, amíg vádat nem emeltek ellene

Vágólapra másolva!
A vádirati szerint az idős férfi és veje kapcsolata a házaspár válása miatt romlott meg. A helyzet úgy elmérgesedett, hogy előbbi 2017 novemberétől két hónapon át, több alkalommal megjelent a veje tiszaújvárosi lakásánál és többször megfenyegette őt, hogy megvereti, de ha kell, akkor ő maga veri vagy öli meg.
Vágólapra másolva!

Az idős férfi ellen most vádat emeltek.