Döntött a bíróság a férfi ügyében, aki megölte az apját Nyírmártonfalván

Vágólapra másolva!
Elrendelték annak a férfinak az előzetes kényszergyógykezelését, aki a gyanú szerint a Nyírmártonfalván megölte a saját apját. A férfi egyelőre az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kerül.
Vágólapra másolva!

Az előzetes igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény szerint

a férfi a bűncselekmény elkövetése idején és a szakértői vizsgálat időpontjában is kóros elmeállapotban szenvedett.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a férfi esetében fennáll a bűnismétlés veszélye, mivel

alappal lehet tartani attól, hogy a jövőben hasonló erőszakos cselekményt követne el zárt intézeti kezelés hiányában

– írja az Debreceni törvényszék közleményében.

A végzés nem végleges, azt az ügyész, illetve a védő tudomásul vette, a gyanúsított azonban fellebbezett ellene.