Fidesz: Karácsony legfeljebb tanulni mehetne a többi városvezetőhöz

Vágólapra másolva!
Amíg Karácsony Gergely, Zugló polgármestere nem tesz rendet a kerületében, addig a Fidesz-KDNP budapesti polgármesterei nem fogadják őt. Ezt közölte a Fidesz budapesti szervezete szombaton az MTI-vel arra reagálva, hogy az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje kampánya részeként „kerületjárásba” kezdett.
Vágólapra másolva!

A közleményben azt írták, hogy Zugló polgármestere ne most fedezze fel Budapestet, inkább tegyen rendet az általa vezetett kerületben.

Szerintük Zugló a kerületvezető alkalmatlansága miatt a főváros legsikertelenebb városrésze lett, „vezetetlen” és botrányoktól hangos.

Kiemelték, hogy a kerületek közül egyedül a XIV.-ben veszteséges a parkolás, a botrányos szerződések a zuglóiaknak egymillió adóforintjukba kerül naponta.

Karácsony Gergely az előnytelen szerződéseket még mindig nem mondta fel, és menekül a felelősség elől.

A Fidesz budapesti szervezete közölte: egy ennyire alkalmatlan polgármester legfeljebb tanulni mehetne a többi városvezetőhöz, de kampányolni semmiképp.

– áll a közleményben.