Illegális abortuszklinikát működtető, bevándorláspárti politikussal kampányolt a Momentum

2019.05.04. 15:07

A Momentum Mozgalom május elsejei rendezvényén felszólalt Európa egyik legszélsőségesebb politikusa, Emma Bonino bukott olasz külügyminiszter és volt EU-biztos is. A politikus által jelenleg vezetett pártnak, a Több Európának (Più Europa) Soros György márciusban 200 ezer eurót adományozott. Emma Boninóhoz további botrányok is kapcsolódnak. A 70-es években alapítója, illetve működtetője volt a Sterilizációs és Abortuszinformációs Központnak, amely intézményben több mint tízezer törvénytelen magzatelhajtást végeztek. A politikus tavaly pedig kijelentette, hogy félmillió olaszországi illegális migránsnak kell legális tartózkodási engedélyt adni.

A számos botrányba keveredett, szélsőséges Emma Bonino részt vett a Momentum Európamenet elnevezésű kampányindítóján, ahol fel is szólalt.

Ez utóbbit nem tartottuk érdemesnek idézni, mivel csak a szokásos liberális közhelyeket sorolta, az olasz politikusnak semmi újat és izgalmasat nem sikerült mondania.

Annál érdekesebb az öt pártot megjárt, 71 éves Emma Bonino politikai karrierje.

Hosszú pályafutását Bonino abortuszpárti aktivistaként kezdte a 70-es években.Alapítója és működtetője volt a Sterilizációs és Abortuszinformációs Központnak, ahol az olasz politikus saját bevallása szerint 10 141 illegális magzatelhajtást végeztek el az abortusz olaszországi törvényesítésének az 1978-ban történt bevezetése előtt – közölte a Magyar Nemzet szombati lapszámában.

Az intézményben még biciklipumpával is végeztek abortuszt.

Emma BoninoForrás: AFP/NurPhoto/Andrea Ronchini

Emma Bonino először 1976-ban került be az olasz törvényhozásba mint képviselő, később pedig európai parlamenti képviselő lett. Ezután négy évtizeden át felváltva ült a római és a strasbourgi parlamentben. Jelenleg szenátor az olasz parlamentben.

Bonino 2017 decemberében szakított a Radikális Olaszok (Radicali Italiani) elnevezésű, szélsőségesen liberális párttal, aminek 2001 óta a tagja volt, és saját, vállaltan bevándorláspárti politikai formációt alapított Több Európa (Più Europa) néven, aminek ő lett az elnöke.A Több Európa az EP-ben a magyarellenes Guy Verhofstadt vezette ALDE-frakció része. Bonino pártja célul tűzte ki az Európai Egyesült Államok víziójának a megvalósítását, az illegális migráció, a melegházasság és a droghasználat legalizálását.

Az olasz liberálisok természetesen támogatják a Brüsszel által erőltetett kötelező betelepítési kvóták mára már megbukott ötletét is.2019. március 24-én azzal hívta fel magára az itáliai közvélemény figyelmét a Több Európa, hogy annak a főtitkára, Benedetto Della Vedova közölte: Soros György és felesége, Tamiko Bolton 200 ezer eurót adományozott a bevándorláspárti formációnak, azzal a nem titkolt céllal, hogy így segítse a párt európai parlamenti (EP-) választási kampányát.

Ez nem is olyan meglepő annak tükrében, hogy Emma Bonino az egyik vezetője Soros Nyílt Társadalom nevű alapítványának. 

Bonino ugyanakkor az Asian University for Women egyetem nemzetközi tanácsadó-bizottságának is tagja, amely nem mellesleg a Nyílt Társadalom Alapítvány anyagi támogatását élvezi.

A szélsőségesen liberális politikus 2017-ben arról beszélt, hogy – szerinte –Olaszországnak szüksége van a bevándorlásra.

Illegális afrikai migránsok az olasz partok közelében. A kép illusztrációForrás: AFP/Gabriel Bouys

2018-ban pártjával félmillió illegális migránsnak akartak tartózkodási engedélyt adni, törvényesítve jogellenes helyzetüket az országban.

„A szervezett bevándorlással nemcsak biztosabb nyugdíjrendszert, hanem nagyobb biztonságot és társadalmi egyenlőséget is nyerhetünk” – mondta Bonino.

Felvetette azt is, hogy jobb papírokat adni nekik ahelyett, hogy illegális bevándorlói státusszal tartózkodnak nálunk.

Emma Bonino szélsőséges nézeteiről és ellentmondásoktól sem mentes politikai pályafutásáról a Magyar Nemzet megkérdezte a Momentum véleményét is, de ők nem válaszoltak a megkeresésre.