Ezért támadt az Akadémia a magyar kormányra

2019.05.05. 12:02

Igaz, hogy a kormány végleg felszámolná a tudomány szabadságát Magyarországon, és még az akadémiai vagyont is államosítaná? Igaz, hogy Palkovics László mérnök, ezért semmit sem ért a tudományhoz? Összeszedtünk nagyon sok kérdést (vádat) ebben a vitában, és válaszolunk is rá.

Az MTA eredményei és szerepe nemzetközi összehasonlításban

Rögtön adódik az első kérdés – ez a vád ugyanis többször elhangzott, főleg az ellenzéki propagandamédiumokban: a kormány tényleg fel akarja számolni a tudomány szabadságát Magyarországon?

Nem. A tudomány szabadsága jól csengő hívószó, amit a politikusok és előjogaikat védő „tudományos politikai vállalkozók” használnak.

Az MTA működéséhez hasonló akadémiai modell az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban sem ismert. A világ vezető államaiban nem az akadémia irányítja a kutatóintézeti hálózatokat, hanem az egyetemek, illetve a kormányzat.

Magyarországon az MTA kiterjedt jogköre a kevésbé szerencsés történeti fejlődésből fakadó sztálinista örökség, amit a rendszerváltoztatás óta eltelt 30 évben sem sikerült a kormányzatoknak leépíteniük. Az Akadémia politikai beágyazottságának köszönhetően a '90-es évekre elérte, hogy ellenőrzése alatt tarthassa a hazai kutatóintézetekből álló hálózatot is. Erre azért volt szüksége, mivel a kutatóintézetek jelentős költségvetési forrásból gazdálkodnak.

Milyen szerepet töltenek be az Akadémiához hasonló intézmények a fejlett nyugati országokban?

Külföldön – például a fent hivatkozott Egyesült Államokban és Franciaországban – az akadémiák döntően nem irányító, hanem tanácsadói szerepet töltenek be jellegükből, tudásukból fakadóan.

Cserében viszont a kutatóintézetek azzal foglalkoznak, amivel akarnak. Vagy mégsem?

A nyugati országokban a kormányok világosan meghatározott szempontok mentén adnak pénzt a kutatásokra. Az elérni kívánt cél a világon mindenhol adott. A kormányok számára a társadalmi hasznosság, az adófizetői forintok felelős felhasználása az elsődleges.

Németország például, engedve a társadalmi elvárásnak és szem előtt tartva a nemzetközi folyamatokat, egyik napról a másikra úgy döntött, hogy a forrásokat a zöldenergiával kapcsolatos területekre kell fókuszálni. A német HGF és francia CNRS kutatóhálózatok elnökeit és vezetőit a kormányok nevezik ki, és szigorú beszámolási kötelezettséggel tartoznak a döntéshozóknak. Magyarországon ebből a szempontból a jogállamiság sérül.

De külföldön legalább az alapkutatásról a tudósok döntenek – legalábbis erről szólt az MTA-t támogató professzorok levele.

Ez csúsztatás, ahogy azt a chicagói Németh Károly magyar fizikus írása is szemlélteti, aki nemzetközi tapasztalataira építve tételesen cáfolta a levél állításait, és bemutatta annak tárgyi tévedéseit.

Posztszocialista intézményrendszer ide vagy oda, az MTA jól működik. Akkor mégis miért kell bántani?

Bár az Akadémia előjogainak megőrzése érdekében igyekszik magát eredményesen működő intézményként feltüntetni, ez jelenleg közel sincs így.

Ebben a cikkükben például szándékosan megtévesztő módon teljesítményüket nem a fejlett nyugati országokhoz, hanem Bulgáriához és Romániához hasonlítják, majd kijelentik, hogy az Akadémia teljesítménye az Aranycsapatéhoz mérhető. A jelenlegi kormányzat célja, hogy a világ, és ne csak a régió élvonalába tartozzunk.

De az csak igaz, hogy a hazai tudományos publikációk többnyire a világ élvonalában szerepelnek, és hazánk számos külföldi tudományos pályázatot nyer el?

Nem igazán. A világ legtöbbet idézett tanulmányai közé kevés hazai publikáció került be. E téren hazánkat Málta, Ciprus, Csehország és Litvánia is megelőzi.

Az akadémiai intézethálózat (tehát az összes akadémiai intézet) szabadalmainak száma az elmúlt évtizedben összesen három volt, ami megdöbbentően alacsony szám.

A magyarok által elnyert támogatások száma az uniós támogatási programokban (ERC Grant) 2018-ban nulla volt, ez jelentős romlás az előző évekhez képest, ami már nem rontható tovább. Izrael eközben csak 2018-ban 46 pályázatot nyert el, ez alapján másfél év alatt hozza Magyarország egy évtizedes teljesítményét úgy, hogy lakossága még alacsonyabb is hazánknál.

És mi a baj azzal, hogy az MTA ellenáll a nyugati mintára történő átalakításnak?

Mert jelenleg az Akadémia vezetése épp azt akadályozza meg, hogy az irányítása alatt álló intézethálózat jobban, eredményesebben és több forrással kapcsolódjon be a tudástermelés folyamatába. Közben a modern gazdaságokban a gazdasági növekedést az adja, hogy mennyi saját újítást, innovációt hozunk létre, hiszen, ha többen nem tudunk dolgozni, okosabban kell tennünk. Ki lenne képes erre, ha nem a magyar kutatók, akik szabadalmakat és innovációkat hozhatnak létre?

Az átalakítás szempontjai

Miről szól a hazai kutatóintézeti hálózat átalakítása?

Az átalakítás célja, hogy a megújuló kutatás-finanszírozási rendszer az adófizetők és általában a társadalom érdekeit szem előtt tartó, a piacon ténylegesen hasznosuló kutatásokat támogassa. Az átalakítások eszköze a rendelkezésre álló források növelése, illetve cserében magasabb teljesítményelvárás támasztása a kutatókkal szemben.

Nem csorbítja a kutatók jogait, ha mától nem ők mondják meg, mit kutatnak az állam pénzéből?

Nem, ez a tudományos autonómia teljes félreértése.

A kormánynak ki kell jelölni a társadalmi kihívásokat és a kutatási irányokat, amelyekkel foglalkozni érdemes, majd a szükséges forrást rendelkezésre bocsátania. A tudományos autonómia abban nyilvánul meg, hogy a politikának a kutatás eredményeibe nincs beleszólása.

Mi a baj a mostani gyakorlattal?

Az MTA előjogainak köszönhetően önmagát ellenőrzi, költségvetési értelemben állam az államban, hiszen csak formálisan számol be az Országgyűlésnek. A választott képviselőknek és a kormánynak sincs beleszólásuk az MTA működésébe és a források felhasználásába.

Prugberger Tamás akadémikus már 2007-ben jelezte, hogy „igazuk van azoknak, akik az MTA szervezetét és működését olyannak látják, hogy sok benne a bürokratizmus, a szubjektivizmus, a húsos fazék és a tűz körüli sütkérezés, ezen kívül pedig a megszolgálás nélküli pénzkifizetés”.

Eközben az Átlátszó szerint az akadémikusi cím nem mindig teljesítménnyel, hanem kapcsolati tőkével szerezhető meg, ezután viszont akár milliós fizetéseket nyújthat teljesítményelvárás nélkül. „Egy akadémikus 6 éves levelező és 25 év rendes tagsággal számolva” nagyjából 160 millió forintot kap a blog szerint, ami szép életjáradék, főleg, ha nem ellenőrzik.

Igaz, hogy erre válaszul a kormány el akarja venni az Akadémia épületeit és vagyonát?

Nem, az államosítás az államszocialista rendszer jellemzője, itt nem erről van szó.

A jelenlegi átalakítás azért történeti jelentőségű, mert az a hazai kutatóintézeti hálózat presztízsét hivatott megmenteni. Ehhez a kormányzat megteremti a finanszírozási hátteret – azaz még növeli is a rendelkezésre álló forrásokat –, azzal a feltétellel, hogy cserében nagyobb elvárásokat támaszt, mérhető teljesítményt és látható eredményeket vár el a kutatóktól. Csak úgy lehet az európai átlag feletti szintre hozni a hazai kutatói kapacitásokat, ha ahhoz egyik oldalról a kormány több forrást és útmutatást biztosít, másrészről a kutatók kellő nyitottságot és ambíciót mutatnak az együttműködésre.

Akkor a kormány mégsem akar kevesebbet költeni az Akadémiára?

Nem, a kormányzati dokumentumokból kiderül, hogy a költségvetés épphogy többet szeretne tudományra fordítani, hogy több hasznos tudás szülessen, amit felhasználva a magyar vállalatok megerősödhetnének, ahelyett, hogy a külföldi vállalatoknak bérgyártanának. Ez az út ahhoz is, hogy a magyar cégek magasabb fizetéseket adhassanak, és a társadalmi jólét növekedjen.

De miért támadják a kormányt, ha több pénzt kaphatnak?

Mert az új rendszerben a legkiválóbb kutatások kapnának több forrást – legyen az akár társadalom-, akár bölcsészettudomány – így a régi rendszer automatikus haszonélvezői versenyhelyzetben találnák magukat.

Másrészt a kormányzat a megnövelt finanszírozásért cserében elvárná, hogy az MTA több forrást hozzon el az uniós pályázatokról, amitől az Akadémia láthatóan idegenkedik. Az ugyanis átláthatósággal, nemzetközi versennyel, mérhető teljesítményelvárással járna.

Igaz, hogy a kormány meg akarja szüntetni az alapkutatásokat, hogy az alkalmazott kutatásokat erőltesse?

A feszültségkeltés egyik eszköze az Akadémia részéről, hogy mesterségesen szembeállítja az alap- és alkalmazott kutatásokat, ami a mai nyugati tudományos életben elavult megközelítés. Az alap- és alkalmazott kutatás szembeállítása csak eltereli a figyelmet a valódi különbségtételről: a kiváló és a középszerű kutatásról. Az alapkutatás lényege, hogy kimenete és eredménye bizonytalan, hiszen lehet, hogy nem sikerül a felfedezés. Így az alapkutatások mellett való hősies kiállás sok esetben a tudományos felelősségvállalás hárítását jelzi. Még Einstein és Szilárd Leó is feltalált közösen egy konyhai hűtőszekrényt, és alig találunk olyan vezető alapkutató intézetet a világon, amely eredményeinek gyakorlati hasznosításával nem kíván foglalkozni.

Palkovics személye

Miért kapott Palkovics évi 800 ezres fizetést az MTA-tól, ha nem publikált?

Ezzel arról kívánják elterelni a figyelmet, hogy Palkovics számos szabadalommal rendelkező, négy idegen nyelven beszélő kutató-mérnök, aki a publikációs követelményeknek is megfelel.

A sajtó az MTA befolyásának köszönhetően a teljesítményt csak publikációkkal méri, pedig publikációja bárkinek lehet manapság. A tudományos életben bevett szokás, hogy a kutatók egymás elismertségének javítása érdekében kollégáikat akkor is „ráírják” a tanulmányra szerzőként, ha nem is dolgoztak azon. Az Egyesült Államokban a tudományos karrier szempontjából éppen ezért egyre inkább figyelembe veszik a gyakorlati eredményeket.

Szabadalom vagy publikáció?

A szabadalom azt méri, hogy létrejön-e „kézzelfogható”, levédethető szellemi tulajdon a tudományra költött pénzből: ez a szellemi munka egyik gyümölcse.

Külföldön egyre inkább szégyennek számít, ha egy egyetemi professzornak nincs saját cége, mert ez arra utal, hogy az illető nem igazán foglalkozik hasznosítható, a társadalom szempontjából releváns kérdésekkel.

Szabadalmat természetesen nem minden tudományterületen lehet létrehozni, de úgy tűnik, hogy az Akadémián szinte egyikben sem sikerül. Mezei Ferenc fizikus például a találmányára saját magyar céget alapított, amely teljes exportbevétele a fennállása óta eléri az MTA teljes kutatóhálózatának egyévi finanszírozási költségét. Sokkal gazdagabbak lennénk, ha olyan új magyar találmányokról ismerne minket a világ, amit pénzzé is tudunk tenni.

Igaz, hogy Palkovicsnak nincsenek gyakorlati eredményei (se)?

Palkovics olyan szabadalommal rendelkezik, ami számos emberéletet mentett már meg, és emiatt 2013 óta minden haszonjárműben kötelező az EU-ban. A Palkovics által fejlesztett rendszer kiküszöböli a csuklós és szóló haszongépjárművek kipördülését, kicsúszását, becsuklását és felborulását. Emellett többek között egy radaralapú vészfékezési rendszert, valamint kameraalapú sávelhagyást észlelő rendszert tervezett és fejlesztett termékké.

Akkor Palkovics csak a fékekhez ért, a tudományhoz egyáltalán nem?

Nem éppen, hiszen Palkovics egész pályája a tudományos életből nőtt ki.

Palkovics 29 évesen (!) a Budapesti Műszaki Egyetem docense és tanszékvezetője, valamint az MTA tudományos munkatársa volt. Meglepően korán, 33 évesen az MTA doktorává avatták, aminek feltétele, hogy a jelölt új, nemzetközileg számottevő tudományos eredményt mutasson fel. Palkovics korábban több rangos nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságának is tagja volt.

De hát nincs akadémikus, aki egyetértene vele...

Ez így nem igaz, bár a kormányellenes politikai akciókat és fenyegetéseket megfogalmazók a hangadók.

Azok, akik szerint valóban itt lenne az ideje felépíteni a magyar innovációkat létrehozó rendszert az akadémiai intézethálózatban rejlő potenciálra építve, többnyire hallgatnak. Kivétel például Szabó Gábor, a szegedi lézerközpontot hazánkba hozó fizikus is, aki hangsúlyozta, hogy Magyarországon történelmi maradványként tartozik még mindig az Akadémia irányítása alá a kutatóintézet-hálózat, pedig egy akkora testület, mint az Akadémia közgyűlése, nem való a kutatóhálózat irányítására.

És az miért van, hogy a támogatók többsége külföldi kutató?

Úgy tűnik, az Akadémia politikai akciói ellen csak azok mernek felszólalni, akik nem függnek teljesen az intézményrendszertől és az akadémiai kifizetőhely jövedelmeitől. Ilyen szereplő például a világ legtöbbet idézett fizikusa, Grüner György, Németh Károly, vagy éppen Mezei Ferenc. Utóbbi rámutatott, hogy a kormányellenes támadások sok hasonlóságot mutatnak Soros egyeteme, a CEU-ügy kapcsán megfigyelhető rágalomhadjárattal, ahol a magyar ellenzék és külföldi szereplők közösen törekednek a kormányzat gyengítésére.