Orbán Viktor: Boldog szülinapot, Ádám! - videó

Matteo Salvini, Olasz miniszterelnök-helyettes, Orbán Viktor, 2019.05.02.
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor az Országházban fogadott egy kisfiút, Ádámot, és a gyerek szüleit. A kisfiú a 4. születésnapját ünnepelte, a miniszterelnök pedig az irodájában várta, majd megmutatta neki a Parlament épületét.
Vágólapra másolva!

Az irodájában találkozott a születésnapját ünneplő Ádámmal a kormányfő, ahol süteménnyel kínálta, majd egy tornazsáknyi ajándékot adott neki. Egyebek mellett egy játékautót.

Közös fotózás, kézfogás is volt, majd Orbán Viktor megmutatta a koronát a kisfiúnak és a szüleinek, később pedig azt is elmagyarázta neki, hogyan szavaznak a képviselők.

A köszöntés végén a miniszterelnök hagyományos református köszönéssel vett búcsút Ádámtól. A találkozóról az alábbi videót tette közé a közösségi oldalán a miniszterelnök:

A történet hátterét a Ripost derítette ki. Azt írják, hogy

a kisfiú azt mondta otthon a szüleinek, hogy ő találkozni akar Magyarország miniszterelnökével. Mert szerinte, ha valaki találkozni akar vele, az találkozhat is.

Ezért az édesanyja úgy döntött, hogy megpróbálja megvalósítani fia kérését, leveleket, e-maileket írt több helyre is. Az e-mailekben, levelekben leírta azt is, hogy a fia azt hiszi, hogy a miniszterelnök a Parlamentben lakik, de szó szerint értve, vagyis, hogy ott alszik, ébred, ott van a fürdőszobája is. Vagyis a kérés csakis a Kossuth téri épületre vonatkozhatott.

A kérés végül célba ért, Orbán Viktor másfél órán keresztül kalauzolta a Parlamentben Ádámot, ahogy azt a fenti videóban is megnézhetik.