Fesztiválozókat vert át a székesfehérvári csaló

Vágólapra másolva!
A 32 éves férfi legalább 24 embert vert át azzal, hogy valamelyik közkedvelt nyári fesztiválra árult jegyeket. Ezen kívül hamis utazásokat is szervezett, volt olyan, aki csak a helyszínen jött rá, hogy átverték.
Vágólapra másolva!

A férfi 2016 és 2018 között olyan fiatalokkal lépett kapcsolatba az interneten, akik nyári fesztiválokra és futballmérkőzésekre kerestek belépőjegyeket, bérleteket valamint szállást.

Hogy pénzt csaljon ki tőlük a fesztivál munkatársának, vagy utazásszervezőnek adta ki magát.

Rávette a fiatalokat arra, hogy a jegyek árát előre utalják el az ő bankszámlájára. Valójában a férfinak nem volt jegye, és nem is tudott szerezni.

A csaló összesen 24 embert vert át, összesen 740 ezer forintot csalt ki tőlük.

Több átvert fiatal is csak a kifizetett szálláson jött rá, hogy átverték, mások a teljes baráti társaságuknak vettek jegyet a férfitól.

A férfi már korábban is követett el hasonló bűncselekményt, ezért a Körmendi Járási Ügyészség már vádat emelt ellene.

A Kaposvári Járási Ügyészség 24 rendbeli csalás miatt emelt vádat a 32 éves férfi ellen, javasolják a börtönbüntetését, valamint hogy tiltsák el a közügyek intézésétől.