Börtönőrök segítettek egy kigyulladt kisbusz utasainak az M1-es autópályán

Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Vágólapra másolva!
Sebestyén Józsefné ezredes és főtörzszászlós kollégája éppen a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsokságáról tartottak vissza szolgálati helyükre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe az M1-es autópályán tegnap délután, amikor Herceghalomnál észrevették, hogy nagy lánggal ég egy leállósávban parkoló kisbusz motortere. 
Vágólapra másolva!

Azonnal megálltak, hogy segítsenek. Akkor már a két utas, egy férfi és egy nő a kisbusz mellett álltak, amely hatalmas lángokkal égett - írja közleményében a Büntetés-Végrehajtási Intézet.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Mindkét utast biztonságos távolságba vitték, miközben a tűzoltókat is értesítették.

A tűz egyre erősebben égett, néhány perc múlva már az utastér is lángra kapott, amit kisebb robbanások követtek.

5 perc később a kisbuszból már szinte semmi sem maradt, teljesen kiégett. Ekkor már a tűzoltók és rendőrök is a helyszínre értek, ők folytatták az intézkedést.