KDNP: Brüsszelnek az európai fiatal gazdákat kell támogatnia

NACSA Lőrinc
Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
Vágólapra másolva!
Nacsa Lőrinc, Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője pénteken a Zala megyei Bókaházán tartott sajtótájékoztatót egy fiatal gazda birtokán. Kijelentette, hogy Brüsszelnek az európai fiatal gazdákat és nem a bevándorlókat kell támogatnia, elfogadhatatlan, hogy a tervek szerint 2020 után csökkennének az európai uniós agrártámogatások. 
Vágólapra másolva!

Nacsa Lőrinc felidézte, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Szövetkezetek Szövetsége (Magosz) az uniós agrárforrások szintjének megőrzése érdekében indított aláírásgyűjtést.

A KDNP-s politikus kijelentette, hogy

az Európai Bizottság javaslata szerint 2020 után csökkentenék a közös agrárpolitika költségvetését, hogy az így felszabaduló forrásokat más célokra, "legfőképpen a bevándorlókra költse",

de a szűkülő források meggátolnák az ágazat fejlődését, és ez nehéz helyzetbe hozná a fiatal gazdákat.

Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő Forrás: MTI/Kovács Attila

Nacsa Lőrinc kiemelte: a gazdatársadalom elöregedése az egész Európai Unióban óriási kihívás, "amire Brüsszel a bevándorlásban látja a megoldást",

de mi, magyarok a mezőgazdaságban a generációváltást támogatjuk, ezért indított a kormány uniós és hazai forrásokból több programot is.

A brüsszeli támogatások csökkentésével a fiatal magyar gazdák is jelentős uniós forrástól esnének el.

Nacsa Lőrinc reméli, hogy egy bevándorlásellenes új uniós többség a fiatal gazdák mellett fog dönteni a következő költségvetési ciklus tervezésekor. Nemcsak a gazdákat és a földeket érintené hátrányosan a csökkentésről szóló döntés, hanem minden magyar embert, ezért azoknak is érdemes támogatnia a NAK és a Magosz petícióját, akik nem érdekeltek az agráriumban - mutatott rá a politikus.

A gazdák munkát, megélhetést is biztosítanak

Lóth Áron arról beszélt, hogy fiatal gazdaként öt éve foglalkozik főállásban 400 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel, illetve 100 állattal húsmarhatenyésztést is folytat. Tervei szerint húsfeldolgozó-üzemet építene, amivel újabb munkahelyeket teremtene és jó minőségű élelmiszerrel tudná ellátni a térséget. Azt hangsúlyozta, hogy

minden gazdálkodó a saját környezetében a vidék egyik meghatározó része, munkát, megélhetést biztosít sokaknak,

de a működéshez elengedhetetlen a folyamatos fejlesztés, a korszerű géppark. Fejleszteni pedig támogatási háttér nélkül lehetetlen lenne.

Az élelmiszerárak alacsonyan tartásának egyik alapeleme az agrártámogatás. Ahogy fogalmazott,

ezért is elfogadhatatlan egy esetleges 15-20 százalékos támogatáscsökkentés.

A sajtótájékoztató végén Nacsa Lőrinc és Lóth Áron a helyszínen közösen írta alá a NAK és a Magosz aláírásgyűjtő ívét.