Pénzért visszavonták volna a vallomásukat

Vágólapra másolva!
Zsarolás miatt emelt vádat a Pásztói Járási Ügyészség egy 52 éves oroszlányi férfi és társa, egy 54 éves nő ellen, akik 400 ezer forintot követeltek egy ismerősüktől azért, hogy a korábban annak fiaira tett vallomásukat visszavonják.
Vágólapra másolva!

Az 52 éves vádlott 2017. július 16-án délelőtt felkereste az egyik ecsegi ismerősét, hogy pénzt szerezzen tőle.

Felszólította, hogy fizessen neki és unokatestvérének 400 ezer forintot azért, hogy ő és társa visszavonják az előző napon, a férfi fiaira garázdaság miatt indult eljárásban tett vallomásukat. Ha a férfi kifizeti a pénzt, gyerekei kikerülhetnek az őrizetből.

Hogy nyomatékosítsa a követelőzését, kiabált, fenyegetőzött és még mellbe is ütötte az ismerősét.

A férfi a fenyegetés hatására még aznap egy pásztói parkolóban átadott a vádlottnak 100 ezer forintot, 70 ezer forintot pedig a másik vádlottnak, az 54 éves nőnek.

A Pásztói Járási Ügyészség a visszaeső férfival szemben letöltendő börötnbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, és 100 ezer forint vagyonelkobzást, társával szemben pedig pénzbüntetés kiszabását és 70 ezer forint vagyonelkobzást indítványozott.