Futóverseny miatt lezárásokra kell számítani vasárnap Budapesten

futóverseny
Budapest, 2013. november 10. A Tudás útja félmaraton egyetemi futóverseny résztvevői futnak a pesti rakparton, az Erzsébet híd közelében 2013. november 10-én. A Semmelweis Egyetem által 13. alkalommal rendezett futás a budapesti egyetemek kampuszai mentén halad, jelképesen összekötve azokat. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap délelőtt Budapesten, időszakosan lezárják például a budai és a pesti rakpartokat, valamint a Margit hidat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a "15 év - 15 km" futóverseny miatt vasárnap 10 és 12 óra között szakaszosan, a futók elhaladásának idejére korlátozzák a forgalmat az alábbi útvonalon: Szabadság tér-Zoltán utca-Nádor utca-Steindl Imre utca-Akadémia utca-Zoltán utca-Széchenyi felső rakpart-Garibaldi utcai lehajtó-id. Antall József rakpart-Jászai Mari téri felhajtó-Széchenyi rakpart-Jászai Mari tér-Margit híd-Germanus Gyula park-Üstökös utca-Árpád fejedelem útja-Margít hídi felhajtó-Liptay utca-Margit híd-Jászai Mari tér-Széchényi rakpart-Markó utcai lehajtó-id. Antall József rakpart-Garibaldi utcai felhajtó-Garibaldi utca-Nádor utca-Szabadság tér.

Rövidített útvonalon közlekedik majd a 2-es villamos (Közvágóhíd - Kossuth Lajos tér) és a 19-es villamos (Kelenföld vasútállomás - Batthyány tér).

A 41-es villamos a végállomásai között, de a Rudas Gyógyfürdő és a Szent Lukács Gyógyfürdő között az 56A és a 17-es villamos vonalán jár.

Illusztráció Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A 9-es autóbusz Óbuda felé nem áll meg a Margit híd budai hídfőjénél.

A Kőbánya felé tartó buszok sem érintik ezt a megállójukat, helyette a budai hídfőnél az Üstökös utca kereszteződése előtt, valamint a 4-es és a 6-os villamos megállójában lehet ezekre felszállni.

A 15-ös és a 115-ös autóbusz, valamint a CITY-troli járat 8 és 12 óra között a Boráros tér felé a Bajcsy-Zsilinszky úton át közlekedik, ezért

nem érinti a Széchenyi utca és a Zrínyi utca megállóját.

A 26-os busz rövidített útvonalon, az Árpád híd és a Margitsziget, Centenáriumi emlékmű között közlekedik, a 226-os busz pedig az Óbudai-sziget és az Árpád híd között módosított útvonalon jár majd.