Megdöbbentő, hogy megmarad Gyurcsány egykori ügyvédjének mentelmi joga

Czeglédy Csaba; Gyurcsány Ferenc
Szeged, 2018. március 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Nyílt levélben fordult Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára Rádi Péterhez, az Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökéhez amiatt, mert az ellenzéki pártok leszavazták Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztését. A tárca példátlannak nevezte a történteket, és nemtetszését fejezte ki Gyurcsány Ferenc ügyvédjének ügyében.
Vágólapra másolva!

Ismert, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ellenzéki delegáltjai példátlan módon nem szavazták meg a 6,3 milliárdos áfacsalással gyanúsított Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztését. A Fidesz több alkalommal is tiltakozott ez ellen: a napokban arra szólították fel a pártokat, mondassák le az érintett politikusaikat. Mivel ez nem történt meg, a nagyobbik kormánypárt szombaton megnevezte az NVB-nek azokat az ellenzéki tagjait, akik akadályt gördítettek Czeglédy ügyének kivizsgálásához. A botránynak azonban ezzel közel sincs vége, az Igazságügyi Minisztérium nyílt levélben fordult Rádi Péterhez, az NVB elnökéhez, hogy nemtetszését fejezze ki.

IM: Nincs ez rendben!

"Az Igazságügyi Minisztérium mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Szegedi Törvényszék kérését, és a bíróság kezdeményezése ellenére sem függesztette fel Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselő-jelöltjének a mentelmi jogát" - olvasható az MTI-ben közzétett, Völner Pál, az IM parlamenti államtitkárának közleményében. A minisztérium úgy látja, hogy

Magyarországon még nem volt példa arra, hogy köztörvényes bűncselekmény gyanúja esetén ne függesszék fel a mentelmi jogot.

"Ez elfogadhatatlan, a bűnüldöző szervek munkáját nehezíti és lehetővé teszi a gyanúsított számára, hogy bizonyítékokat tüntessen el, vagy az országból elszökjön" - szögezte le a tárca, amely példátlannak tartja, hogy egyes politikai körök megpróbálják ellehetetleníteni az igazságszolgáltatás működését. Éppen ezért

felszólították az ellenzéki pártokat, hogy a törvények adta lehetőségekkel ne éljenek vissza, ne akadályozzák a bíróságokat a munkájukban.

Meglátásuk szerint semmi nem indokolja az NVB döntését, mivel már az Alkotmánybíróság is aláhúzta, a mentelmi jog nem alapjog. Emiatt álláspontjuk szerint az NVB ellenzéki delegáltjainak magatartása semmi másra nem alkalmas, csak a jogrendszerbe vetett bizalom rombolására, a jogállam megcsúfolására. Völner arra kérte Rádit, levelét jutassa el az ellenzéki pártokhoz. "A magyar demokrácia és Európa jövőjének ügye ugyanis nem lehet néhány politikai hazárdőr játékszere" - zárta közleményét az IM államtitkára.

Ismert, Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztése egyáltalán amiatt kérdés, mert a Demokratikus Koalíció az egykori ügyvédet rátette az európai parlamenti listájára. A magyar jogszabályok szerint emiatt megilleti a mentelmi jog által adott védettség. A Fidesz többször felemelte a hangját emiatt.