A Fidesz a legsikeresebb párt a közösségi médiában is

mn_interakciok2
Vágólapra másolva!
Egy hónap alatt sem tudta egyik ellenzéki párt még csak megközelíteni sem a Fidesz aktivitást a közösségi médiában a kampány kezdete óta. A kormánypárt az összes interakció több mint felét tudhatja magáénak - derül ki a Médianéző Központ felméréséből.
Vágólapra másolva!

Már csak két hét van hátra az európai parlamenti választásig, ezért egyre beszédesebb és fontosabb, hogy az egyes politikai pártok mennyire tudják megszólítani saját követőiket.

A politikai táborok lelkesedésének, így a pártok mozgósító képességének egyik jól mérhető indikátora a Facebookon elért teljesítményük. Minél hatékonyabb egy párt a közösségi médiában, annál nagyobb tömegekhez juthat el az üzenete.

Változatlan Fidesz-fölény

A választási kampány kezdete óta összesen

1 millió 300 ezer interakciót váltottak ki a vizsgált hat pártbejegyzései a Facebookon.

Az előző elemzéshez képest összességében nem tapasztalható érdemi változás a kormánypárt-ellenzék versenyben, hiszen a Fidesz továbbra is kimagaslik a mezőnyből azzal, hogy 684 ezer interakciót, azaz az összes felhasználói reakció több mint felét tudhatja magáénak (51százalék).

Az újdonság viszont az, hogy a kormánypárt szemmel láthatóan növelte aktivitását a
közösségi médiában, hiszen az elmúlt két hétben már

62 százalékát tette ki a kiváltott interakcióinak száma

az összes vizsgált párt bejegyzéseire adott reakcióknak, ezzel pedig gyakorlatilag állva hagyta politikai riválisait.

Forrás: Médianéző

Leszálló ágban az MSZP és a Jobbik

Egy hónappal ezelőtt még fej-fej mellett láthattuk a Demokratikus Koalíciót és a Jobbikot, addig most a Gyurcsány-párt 235 ezer interakciót gyűjtve ellépett riválisaitól. (DK: 18%, Jobbik: 14%, 182 ezer interakció).

Az elmúlt hónap két nagy vesztese az MSZP – amely mindössze 76 ezer interakciót tudhat magáénak – és a baloldalhoz közeledő Jobbik,

hiszen nem elég, hogy kezdenek leszakadni Gyurcsányéktól, még eddigi követőik is elpártolnak tőlük. Az előző vizsgálat óta

a Jobbik Facebook-oldaláról naponta átlagban hetvenen iratkoznak le,

míg a szocialistákat egyik napról a másikra átlagosan heten hagyják ott.

Érdekesség, hogy Bangóné patkányozós kijelentése felgyorsította az elvándorlást (azóta naponta átlagosan kilencen fordulnak el az MSZP oldalától), míg a Jobbikot egyetlen nap alatt 326 követője hagyta el a Facebookon, miután Gyöngyösi Márton és Ujhelyi István közös interjút adott, ahol a szocialista politikus azt javasolta a Jobbik frakcióvezetőjének, hogy legyenek harcostársak.

Módszertan
Az elemzés a Fidesz, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarország, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom, a Lehet Más a Politika és a Jobbik Magyarországért Mozgalom hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó interakciókat (kedvelés, megosztás, komment) vizsgálta 2019. április 6. és 2019. május 10. között. (A hivatkozott korábbi elemzés azonos módszertan mellett a 2019. március 7. és 2019. április 5. közötti időszakot dolgozta fel.)

Az adatok forrása: socialbakers.com, az adatok lekérésnek dátuma: 2019. május 11.