Fákat döntött ki, épületeket bontott meg, balesetet is okozott a viharos szél

2019.05.13. 21:58

Sok helyen okozott károkat a viharos szél, amely tetőket bontott meg, fákat döntött az utakra vagy autókra. A Dunántúlon, elsősorban Zala, Somogy, Veszprém és Fejér megyében, az északkeleti országrészben, főként Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében is gyakran riasztották viharkárokhoz a tűzoltókat.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta, a vasárnap óta tartó viharos szél elsősorban Zala és Veszprém megyét érintette. Vasárnap körülbelül 50, hétfőn kora estig mintegy 160 riasztásuk volt a tűzoltóknak.

Jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak okoztak gondot, amelyek úttestre, villanyvezetékekre, vasúti felsővezetékekre, vasúti sínre dőltek.

A tűzoltók folyamatosan végzik a viharkárok felszámolását.

Balesetet okozott a vihar

Zala megyében hétfőn késő délutánig 34 helyre riasztották a katasztrófavédelem szakembereit. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint az esetenként óránkénti 70-80 kilométeres szél miatt a legtöbb esetben kidőlt fák okoztak útakadályt vagy károkat, de senki sem sérült meg.

Surd külterületén egy útra dőlő fa miatt összeütközött két autó,

a 7-es főúton Galambok térségében pedig egy arra haladó jármű elé zuhant egy kidőlt fa. Zalakaroson és Nagykanizsán egy-egy kidőlt fa szintén személyautót rongált meg.

Veszprém megyében hétfő délutánig tizenhárom esetben adott munkát a viharos szél a tűzoltóknak.

Csondor Henrietta, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője azt mondta, Lovason egy bádogtetőt bontott meg a szél, több más településen - köztük Berhidán és Balatonalmádiban - pedig kidőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat.

Fejér megyében is fákat döntött ki az erős szél. Szabó-Bisztricz Anett katasztrófavédelmi szóvivője azt mondta, Iszkaszentgyörgyön optikai kábelre, Polgárdinál és Csákváron pedig az úttestre dőltek fák.

Autókra, vezetékekre, sínekre dőltek fák

Az északkeleti országrészben, főként Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében is gyakran riasztották viharkárokhoz a tűzoltókat. Legtöbbször kidőlt fákhoz kellett kivonulniuk, de épületkárokhoz is riasztották őket.

Nyíradonyban például telefonvezetékre, Ricsén és Vörsön villanyvezetékre, míg Debrecenben, a Mikszáth Kálmán utcában, valamint

a 41-es főúton, Napkor és Apagy között autóra dőlt fa, zuhant ág.

Tapolcán és Szombathelyen tetőt bontott meg a vihar, Sátoraljaújhelyen pedig egy ház tűzfalának egy része omlott le az erős szél miatt egy autóra.

Hajmáskér és Pétfürdő között elakadt egy személyvonat, mert feltehetőleg ugyancsak a viharos széltől leszakadt a felsővezeték. Az utasoknak a tűzoltók segítettek leszállni.

Elsőfokú figyelmeztetés több megyében

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre a viharos szél veszélye miatt Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki.

A Dunántúlon és északkeleten, az Észak-Alföldön több helyen

viharos északnyugati szél várható.

Kiemelten este a nyugat-dunántúli tájakon és a Bakony, Balaton térségében óránkénti 90 kilométeresnél erősebb széllökések is előfordulhatnak. Jelentősebb mérséklődés kedden késő délutántól valószínű, késő este már csak az Alpokalján lehet viharos a szél.

Fotó: Forgács Zsuzsanna - Origo

Emellett Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére a felhőszakadás, Bács-Kiskun és Csongrád megyére a heves zivatarok, míg Baranya, Somogy és Zala megyére a sok eső veszélye miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Este zivatar főként a Dél-Alföldön alakulhat ki. Kedden pedig a keleti határ mentén lehet egy-egy zivatar, átmeneti viharos széllökések és rövid idő alatt 20-30 millimétert meghaladó csapadék kíséretében.

A Dél-Dunántúlon eshet területi átlagban is 20 milliméternél több eső.

Keddre már csak Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést az erős szél miatt.