Vonattal ütközött a részeg autótolvaj

Vágólapra másolva!
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte annak a 27 éves hajmáskéri férfi ügyének a vizsgálatát, aki részegen vezetett egy lopott autót, ráadásul megszegve a szabályokat egy vonattal ütközött. 
Vágólapra másolva!

A helyi férfi november 12-én este 6 óra körül autóval haladt Hajmáskér területén. Az úttesten

hirtelen meg akart fordulni, tolatás közben azonban ráhajtott a sínekre, ahol kocsija elakadt.

A férfi kiszállt az autóból,

a Veszprém felé haladó személyvonat pedig már hiába próbált fékezni, elkerülhetetlen volt az ütközés.

A balesetben senki nem sérült meg.

A rendőrök alkoholszondával kimutatták, hogy

a férfi ivott vezetés előtt,

ezért előállították. A nyomozás során kiderült, hogy

az autó nem a férfié,

hanem utasként ült benne, majd Hajmáskérnél bement a sofőr egy helyi boltba, ő pedig ezalatt megszökött vele.

Forrás: Police.hu

A férfi ügye befejeződött, az iratokat átadták az ügyészségnek.