Bajkai: Sorsdöntő választás előtt áll Európa és Magyarország

Vágólapra másolva!
Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a zéró toleranciáról, az EP választásról, valamint a Romániában ártatlanul bebörtönzött két magyar fiatalról.
Vágólapra másolva!

A politikus felháborítónak tartja, hogy Erzsébetvárosban többször is megtörténtek olyan események, amikor is erősen ittas turisták inzultáltak zsidó embereket. Hozzátette, a magyar kormány a zéró tolerancia meghirdetésével kijelentette, semmilyen antiszemita magatartást nem tűr meg, a mostani történések kapcsán pedig azt jegyezte meg, a rendőrségnek van feladata, eddig ilyenek nem fordultak elő Belső-Erzsébetvárosban. Határozottan fel kell lépni ezekkel az atrocitásokkal szemben, ebben az ügyben rövidesen fel is keresi a kerületi rendőrkapitányt, kérve a fokozott rendőri jelenlétet és az ilyen jellegű esetekkel szembeni fellépést.

Bajkai István megjegyezte, változatlanul hisz abban, hogy Magyarországon, a fővárosban, így Belső-Erzsébetvárosban is élhetnek, alkothatnak zsidó honfitársaink. Véleménye szerint azt, hogy ezeket a tetteket vélhetően külföldiek követték el, az is mutatja, ott vannak antiszemita fiatalok, ám azt nekik is tudomásul kell venni, amikor Magyarországra jönnek, akkor a magyar törvényeket be kell tartaniuk. Magyarországon fontos a biztonság és az is, hogy mindenki tudja, a zéró tolerancia elve él és működik – tette hozzá a képviselő.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.