Elment előtte az utolsó metró, ezért azt hazudta, hogy gyerekek estek a sínek közé

Vágólapra másolva!
Lekéste a metrót egy 23 éves férfi a fővárosban kedd este, ezért dühében azt állította a Budapesti Közlekedési Központ diszpécserének a segélyhívón keresztül, hogy két kislány a sínek közé esett a Bikás park megállóban.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Police.hu oldalra feltöltött közleményének szóhasználata szerint B. Jusztin így „állt bosszút”, amiért előtte zárták be a szerelvény ajtaját.

A diszpécser azonnal áramtalanította a metróárkot, és értesítette a biztonsági szolgálatot, miután azonban

kiderült, hogy a férfi indokolatlanul jelentett vészhelyzetet,

értesítette a rendőrséget.

A járőrök kiérkezéséig B. Jusztint a biztonsági szolgálat visszatartotta.

A férfit közérdekű üzem megzavarásának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók – olvasható a közleményben.