Jogerősen is pert vesztett a szír terrorista, Ahmed H.

2019.05.16. 16:38

Jogerősen is elutasította a bíróság a terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. keresetét, amelyben a szír terrorista annak megállapítását kérte, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda a nemzeti konzultációban szereplő egyik kijelentéssel megsértette a jó hírnevét.

Az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyva a Fővárosi Ítélőtábla szerdán elutasította azt a keresetet, amelyet a röszkei terroristaként ismertté vált Ahmed Hamed a Miniszterelnöki Kabinetirodával szemben nyújtott be. A jogerős döntés értelmében a szír férfinek 15 napon belül meg kell fizetnie az alperesnek kétszázezer forint plusz áfa ügyvédi munkadíjat, valamint hatszáznegyvenezer forintnyi fellebbezési illetéket.

Ahmed Hamed 2018 februárjában azzal fordult a bírósághoz, hogy a Soros-terv kapcsán indított nemzeti konzultációban szereplő egyik megállapítás úgy szólt: „Egy másik Soros-szervezet, az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H.- nak a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre, és ezért elítélték."

Hamed – akit azóta társtettesként elkövetett terrorcselekmény miatt jogerősen is elmarasztaltak, ezért is írhatjuk már le a teljes nevét – azt kifogásolta, hogy a konzultációs kérdőív szerint elítélték, ám ekkor még csak nem jogerős ítéletet hirdettek az ellene folyamatban volt büntetőperben. A szír férfi a jó hírnevének megsértése miatt perelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, s a kézbesített konzultációs kérdőívek alapján összesen nyolcmillió forintnyi kártérítést követelt.

Ahmed Hamed Röszkén. A szír terrorista jogerősen is pert vesztett a Miniszterelnöki Kabinetirodával szembenForrás: Origo

A Fővárosi Ítélőtábla – mint az a jogerős verdikt indoklásában elhangzott – semmilyen indokot sem talált elsőfokú ítélet megváltoztatására, vagy hatályon kívül helyezésére. A táblabíróság kimondta, hogy a szír férfi társadalmi megítélésében a szöveg azon része meghatározó, hogy kövekkel dobálta a magyar határt védő rendőröket. Márpedig ezt a tényt a férfi jogi képviselői soha nem kifogásolták a tárgyalás során.

Mint ismert, Ahmed Hamed 2015. szeptember 16-án részt vett a röszkei határátkelőnél kitört zavargásokban, és erőszakkal fenyegetve, köveket dobálva próbálta rávenni a rendőröket, hogy engedjék be Magyarországra az ott összegyűlt migránsokat. A férfit ezért ötéves börtönbüntetésre ítélték és kiutasították az országból. Hamed jelenleg idegenrendészeti őrizet alatt áll, amelynek határidejét a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal indítványára július 17-ig hosszabbították meg.