Orbán Balázs: Brüsszel európai szuperállamot akar

Vágólapra másolva!
A brüsszeli elit európai szuperállamot akar, ezért erőlteti a bevándorlást, de ezzel szemben áll az európai választópolgárok többsége és a nemzetállamok – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület rendezvényén az Akadémia épületében csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azt mondta: az elmúlt öt évben a brüsszeli bürokraták

megpróbálták felrúgni Európa kényes egyensúlyát,

negligálják az európai együttműködés, a kompromisszumok gyakorlatát azért, hogy létrehozzák az Európai Egyesült Államokat. Mindent ennek rendelnek alá. Ezért próbálják letörni a nemzetállamok ellenkezését, és a bevándorláspártiságuk is ebből fakad, a migráció ugyanis párhuzamos társadalmakat hoz létre, ami a nemzetállam vége.

A brüsszeli elit az EU intézményeit is eredeti céljaikkal ellentétesen használja. Az Európai Bizottság jelenlegi elnöke hivatalba lépése után nem sokkal megmondta, hogy politikai bizottságot fog vezetni. Ennek eredménye lett többek között Nagy-Britannia kilépése, a migránsok beengedése és a tagállamok szembefordítása egymással – fűzte hozzá az államtitkár.

Az Európai Parlamentben az európai választópolgárok akarata marginálisan jelenik meg,

hiszen az európaiak többsége még mindig a keresztény kultúrát, a nemzetek Európáját, a határok és a biztonság megvédését tartja fontosnak. Az európai parlamenti képviselők mégis az európai szuperállam kiépítésén dolgoznak. Az Európa Tanácsban az egyhangú helyett minősített többségi döntéshozatal érvényesül, ami rombolja a tagállamok közti együttműködést. Az Európai Bíróság pedig több mint kilencven százalékban a bizottságnak ad igazat a tagállamokkal szemben – mondta Orbán Balázs.

Az Európát érő globális kihívások egyre súlyosabbak, ilyen a 2008-as pénzügyi válság, a versenyképesség romlása és 2015-től a migrációs válság,

amely a 21. század sorskérdésévé vált, ám ezekre Brüsszel nem tud megoldást nyújtani – jelentette ki az államtitkár.

Az európai emberek nem értenek egyet a "birodalmi elittel", nem akarják átadni a döntés jogát, a magyar kormány álláspontja pedig az, hogy az EU-t csak a nemzetek zsidó-keresztény kultúrára épülő Európája mentheti meg. Az európai parlamenti választáson május 26-án ezt támogathatják ismét az európai polgárok. A magyar kormány célja ezúttal is, mint Szent István óta mindig, a minél nagyobb külpolitikai mozgástér megteremtése – mondta Orbán Balázs a Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület (KEP) által a Magyar Világtalálkozó keretében szervezett Társadalmi Párbeszéd Fórumon a Közép-Európa és Magyarország helyzete és néhány stratégiai feladata a Páneurópai piknik után 30 évvel témakörben tartott előadásán.