Csalás miatt nyolc év börtönre számíthat a volt pécsi gazdasági igazgató

Vágólapra másolva!
2010-ben indult nyomozás a pécsi egyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben, mely szerint csúszópénzért cserébe szerződéseket kötöttek, több százmilliós kárt okozva ezzel. A vádlottak között voltak az egyetem volt alkalmazottai és a velük kapcsolatban álló vállalkozások képviselői is.
Vágólapra másolva!

Az egyetem tizenhárom munkatársát vádolják csalással

egy ügyvédi irodával kötött megbízási szerződés miatt. Az ügyvédi iroda a munka egy részét alvállalkozónak adta ki, aki további munkatársakkal kötött szerződéseket, hogy őket törvénytelenül pénzhez juttasa és a vállalkozói díjakat beépítse abba a számlába, melyet kiállított az irodának.
Az ügyvédi iroda továbbszámlázta azt az egyetemnek,

mintegy 33 millió forint kárt okoztva.

A bíróság szerint azonban nem bizonyított, hogy elvégzetlen munkát is elszámláztak, ahogyan az sem, hogy a ráfordított időt többnek számolták el.

Tizennégy alkalmazottat vesztegetéssel vádol az ügyészség.

A vád szerint az egyetem alkalmazottai a külső, beszállító vállalkozásoknak plusz információkat adtak ki a beszerzés tárgyával, értékével, idejével illetően, amelyekkel a szállítók előnyhöz jutottak a konkurens cégekhez képest. Ezért cserébe pénzt fizettek az egyetem dolgozóinak, akik így több millió forinthoz jutottak hozzá.

További három munkatársat pedig pénzmosással vádolnak, mellyel összesen 70 millió forintnyi kárt

okoztak az egyetemnek, azonban egyelőre nem bizonyított, hogy befektették-e a csalással megszerzett pénzt.

Ezentúl magán-, és közokirat-hamisítással, költségvetési csalással, illetve befolyással üzérkedéssel is vádolják őket.


Az ügyész, a vádlottak és ügyvédjeik három nap gondolkodási időt kértek, esetleges fellebbezés céljából.
2012-ben kezdték meg a tárgyalást a Pécsi törvényszéken, viszont az egyetem oktatóival való közös munka miatt a bírák nem tudták tárgyilagosan ítélni. Emiatt átkerült az ügy a Győri Törvényszékre.