Hamisított a zalai jegyző

Vágólapra másolva!
Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek egy kistelepülés jegyzője ellen, aki meghamisította egy önkormányzati ülés jegyzőkönyvét - közölte a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
Vágólapra másolva!

Az 50 éves férfi egy Nagykanizsa környéki település jegyzőjeként tevékenykedett - mondta Jánky Judit, az MTI más forrásból úgy tudja, hogy az eset Sormáson történt.

A vádirat szerint a polgármester és az alpolgármester között kialakult bizalmi válság miatt a polgármester 2015. november 18-ára képviselő-testületi ülést hívott össze. A nyilvános ülés után zárt ülést rendelt el, amelyen a képviselők titkos szavazással és minősített többséggel

visszavonták az alpolgármester megbízását, majd újat választottak helyette.

A döntés azonban jogszabályellenes volt, mert a vezetői megbízás visszavonásáról kizárólag az érintett kérésére lehet zárt tárgyaláson dönteni, az alpolgármester viszont erről nem is tudott.

A jegyző a zárt ülésről készült jegyzőkönyvben a valóságtól eltérően mindössze két napirendi pont tárgyalását rögzítette.

Az alpolgármesteri megbízás visszavonására vonatkozó polgármesteri előterjesztést, valamint az emiatt szükségessé vált egyéb intézkedéseket

hamisan a nyilvános ülésről készült jegyzőkönyvben szerepeltette.

Mivel a jegyző hivatalos személyként, hivatali hatáskörével visszaélve lényeges tényt hamisan foglalt közokiratba, a Nagykanizsai Járási Ügyészség közokirat-hamisítás miatt vádat emelt ellene, és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.