Az MSZP-s Szabad Sajtó Alapítvány és Pecina másfél milliárdos üzlete

2019.05.22. 09:38

Noha az MSZP, illetve a párt holdudvara évtizedes üzleti kapcsolatban állt Heinrich Pecinával, a szocialisták európai parlamenti képviselője az osztrák üzletember magyar kötődését vizsgáltatná a bécsi hatóságokkal - írta a Magyar Nemzet.

Az osztrák hatóságokhoz fordul – jelentette be hétfőn – Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti képviselője, mert szerinte a Heinz-Christian Strache, Ausztria volt alkancellárjának lejáratására készült rejtett kamerás felvétel valamiféle bűnös kapcsolatot sejtet a kormánypártok és Heinrich Pecina bécsi üzletember, a Mediaworks volt tulajdonosa között.

Az MSZP-s politikus azonban megfeledkezett arról, hogy Pecina több évtizede kapcsolatban áll a balliberális körökkel.

A Népszabadság kisebbségi tulajdonát képező részesedést például 2015-ben éppen az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány adta el az osztrák üzletembernek, vagyis maguk a szocialisták üzleteltek Pecinával. Akkor Tóbiás József vezette a pártot, az MSZP elnökségének pedig Gőgös Zoltán elnökhelyettes mellett maga Ujhelyi István is tagja volt.

Másfél milliárdot kaszáltak

Az ügyletről akkor az alapítvány elnöke és több cikluson át a szocialista párt országgyűlési képviselője, Kránitz László nyilatkozott a sajtóban. Az eladás okait firtató kérdésre elmondta: egy évek óta tartó folyamat végéről van szó, ami összefügg azzal, hogy a lap folyamatosan veszteséges volt, amit a Szabad Sajtó Alapítvány nem tudott finanszírozni. A politikus a vételár összegét nem volt hajlandó elárulni. A Magyar Nemzet úgy tudja, az MSZP mintegy másfél milliárd forintot kaszált az adásvételen.

Ami Heinrich Pecina további balliberális kapcsolatait illeti, az offshore-ügyleteket leleplező úgynevezett Panama-iratokból 2016-ban az is kiderült, hogy 2002 és 2010 között Pecina az MSZP-hez ezer szálon kötődő Erős Jánossal is üzleti kapcsolatban volt. Erős a K&H és a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjeként kiváló viszonyban volt számos szocialista politikussal, köztük két volt miniszterelnökkel, Medgyessy Péterrel és Gyurcsány Ferenccel.

Ujhelyi István jobban tenné, ha a saját pártja háza táján söprögetneForrás: Magyar Nemzet

A Panama-iratok szerint Heinrich Pecina egyik alapítványa, a Wintercastle eladott egy kisebb céget ötvenezer euróért Erős panamai bejegyzésű érdekeltségének. Ez a társaság, a Garuda Group 2009-ben aztán 5,4 millió eurós hitelt nyújtott a Pecina-féle VCC Financial vállalatnak úgy, hogy a könyvvizsgálók a tranzakcióra nem találtak objektív pénzügyi indokot. Az osztrák üzletember néhány hónappal később már nem a panamai cégnek, hanem Erős kérésére egy bécsi vagyonkezelőnek utalta vissza a pénzt. Az ügyészség pénzmosás gyanújával nyomozott, de nem talált bizonyítékot.

Pecina neve egyébként felbukkant a Mol ellen a Gyurcsány-kormány idején intézett támadásban is. Emlékezetes: az osztrák OMV-n keresztül orosz kézre játszották a magyar olajcég 25 százalékát. Ekkor állítólag 5,6 millió darab olajpapír fordult meg az osztrák üzletember kezében. Mint ismert, a nemzetstratégiai fontosságú részvénycsomagot később az Orbán-kormány idején sikerült csak visszavásárolni az orosz Szurgutnyeftyegaztól.