Feszült és gondterhelt volt eltűnése előtt a maglódi vállalkozó

2019.05.22. 18:31

Kifejezetten gondterhelt volt a maglódi Pintér Gyula arca, amikor eltűnése előtt pár órával beült ebédelni a törzshelyére. Azóta tizenkét nap is eltelt, a férfinak pedig se híre, se hamva. A családja még egy kutyaszakértőt is bevolt az ügybe, hátha kedvenc kutyája segíthet az ötvenéves vállalkozó nyomára akadni.

Gyula szinte mindennap betért ebédelni törzshelyére, a gyömrői Dzsungel Pizzériába. A tulajdonos elmondta, hogy aznap délben is megjelent itt, de korántsem volt olyan jókedvű, mint máskor, sokkal inkább idegesnek, feszültnek tűnt.

 Aznap valamivel korábban érkezett, mint szokott, a Hummerja is itt parkolt. A kutyája nem volt vele, pedig a legtöbbször őt is magával hozta korábban. Gyula egy nagyon érdekes ember, kimondottan „magának való", de ettől függetlenül velünk gyakran poénkodott, oldottan viselkedett. A közelmúltban azonban olyan dolgokat vettünk észre rajta, amit korábban nem tapasztaltunk. Csendben visszahúzódott, mintha nyomasztotta volna valami"

- mondta el a Borsnak névtelenül a pizzéria tulajdonosa.

A férfi ebéd után még visszament a közeli műhelyébe, majd onnan még hazatért Maglódra. Azóta viszont senki nem látta. A rendőrök kikérdezték a pizzéria tulajdonosát, aki elmondta, hogy magánemberként is ismeri a férfit, és jóban van vele, ezért nagyon aggasztja az eltűnése. Az első három napban még biztatta magát, hogy idővel előkerül, de azóta tizenkét nap is eltelt, ezért attól tart, hogy a férfi esetleg valami sötét ügybe keveredett. 

Két nyomozó meg is keresett három napja, s azzal a felszolgálóval is beszéltek, akivel együtt dolgoztunk bent az érintett napon. Ugyanezeket tudtuk elmondani nekik is. A térfigyelő kamerák felvételeivel is foglalkoztak"– mondta el a nő a rendőröknek.

Ahogy a Bors már korábban megírta:  a kamerafelvételek alapján a férfi fekete terepjárójával hajtott el otthonról, Répa nevű vizsláját is magával vitte. Néhányan még másnap is látták a kocsit a környéken, ám nem tudni, hogy akkor ki vezette. A Hummer végül valahogy visszakerült a kertjükbe, a kutyáját pedig a szlovákiai Léva városában találták meg. 

 Pintér Gyula ügyét

eleinte egyszerű eltűnésként kezelték, azóta viszont már emberrablásra is gyanakodnak.

Közölték, hogy a szlovák rendőröket is bevonják a keresésbe. Azok viszont még egyelőre nem nyilatkoztak a Bors megkeresésére. 

A család még egy kutyaszakértőt is felkeresett, ugyanis Gyula kedvenc vizslája lehet az utolsó reményük, hogy talán egyszer előkerülhet a férfi. 

Ha a kutya szemtanúja volt egy erőszakos cselekménynek, azt traumaként éli meg, és ennek olyan látható jeleit mutatja, amelyet nem csak a szakember, ismer fel. Kizártnak tartom, hogy visszavinne oda bárkit is, ahol megszökött vagy magára hagyták. A kutyákat ebben az esetben az ösztöneik vezérlik, nem térnek vissza oda, ahol valamilyen stresszhatás, negatív élmény vagy trauma érte őket"– mondta a Borsnak Nyakas Gábor kutyaviselkedés-szakértő, akit idővel a férfi családja is felkeresett. 

Az sem kizárt, hogy a tettes szándékosan vitte ki a kutyát Szlovákiába, hogy félrevezesse a nyomozókat" – tette hozzá a szakember.