Megújult a Svábhegyi Bölcsőde

2019.05.23. 16:45

Megújult a fővárosi XII. kerületben található Svábhegyi Bölcsőde. A több mint félmilliárd forintos fejlesztés keretében két új épületszárnnyal bővült az intézmény épülete, valamint annak környezetét is rendbe tették.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki átadón elmondta, hogy az állam és a hegyvidéki önkormányzat együttműködésében valósult meg a bölcsődének bővítése, amelynek köszönhetően több mint ötven százalékkal – 72-ről 120 férőhelyesre – nőtt az intézmény kapacitása.
A kormány azt a világos célt tűzte ki, hogy 2022-re mindenkinek legyen lehetősége bölcsődébe íratni gyerekét.

Gulyás Gergely elmondta, kormányzati cél a bölcsődei és óvodai férőhelyek jelentős növelése. A XII. kerületi önkormányzat bővítésről szóló döntése megelőzte ezt a programot. Bíznak abban, hogy a családtámogatási rendszer, amelynek fontos elemei július elsején, majd január elsején lépnek hatályba, azzal az eredménnyel jár, hogy minél többen döntenek majd gyerekvállalás mellett.

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy a fővárosban a XII. kerületben él a legtöbb 17 év alatti gyerek és a legtöbb 65, illetve 75 év feletti ember is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterForrás: MTI/Illyés Tibor

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester elmondta, hogy a kerületben minden felvételt kért gyermeket fel tudnak venni bölcsődébe. Ez annak köszönhető, hogy az elmúlt években szisztematikusan fejlesztették a bölcsődéiket. A mostani felújítást és bővítést megelőzte egy energetikai beruházás.

A közreadott sajtóanyag szerint az új épületszárnyakban négy csoportszobát, valamint mosdókat, öltözőket, pelenkázókat alakítottak ki. A teraszokat árnyékolóval látták el.

Az önkormányzat a korábbi épület szükséges felújítását is elvégezte: lecserélték a szerelvényeket, a világítóberendezéseket, burkolatokat, az álmennyezeteket, kifestettek, valamint modernizálták az öltözőket, a vizesblokkokat és a konyhát.

A fejlesztés részeként teljesen megújult a kert és a játszóudvar. Ütéscsillapító gumiburkolat fedi a homokozókat és a csoportok előtti teraszokat, amelyekhez az új játszókertek közvetlenül kapcsolódnak. A nyári hőség enyhítésére párakapukat is elhelyeztek az udvaron.

A kormánya és az Európai Regionális Fejlesztési Alap által a fejlesztéshez biztosított támogatás összege 376,4 millió forint volt.