Szándékosan hajtott neki unokatestvérét autójának egy sofőr, a férfi meghalt

2019.05.24. 16:44

Az áldozat és gyilkosa unokatestvérek voltak. 2017-ben megromlott közöttük a kapcsolat, ugyanis az egyikük elszerette a másiktól az élettársát. A férfi ezután többször is megfenyegette az unokatestvérét telefonon és az interneten is. Aztán 2017. szeptember 8-án belehajtott az unokatestvére autójába, halálos baleset lett belőle. 

Az áldozat aznap személyes ügyeit intézte Gödöllőn. Ő is a saját autóját használta, akárcsak unokatestvére, aki két másik rokonával volt együtt. A férfi észrevette az unokatestvére autóját, és üldözni kezdte. Mindketten 90-100 km/h sebességgel haladtak, amikor a vádlott utolérte a másik kocsit. Nekiment az előtte haladó autónak, mire az megperdült, és az út menti árokba fordulva, a tetején landolt. A férfi kiesett az ülésből és az autószekrénynek csapódott. Elvesztette az eszméletét. 

A balesetet okozó férfi elhajtott a helyszínről anélkül, hogy segített volna az unokatestvérének.

Egy arra járó vette észre a sérült férfit, ő hívta a mentőket és a rendőröket. 

A férfit életveszélyes állapotban bevitték a budapesti Honvéd Kórházba, ahol életmentő műtétet végeztek el rajta, nem sikerült. 

Mivel eközben a balestet okozó autóról a férfi leszerelte a rendszámot. ő maga pedig eltűnt, körözést adtak ki ellene. Az ügyet a Budapest Környéki Törvényszéken tárgyaláják a jövő héten.