Előgyereknapot tart az Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen

Vágólapra másolva!
Előgyereknapot tart pénteken az Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen, amellyel a gyerekek segítésének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet – közölte Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója pénteken az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.
Vágólapra másolva!

Gáncs Kristóf, Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy a május 24-én 14 órakor kezdődő csepeli rendezvényen többek között

kézműves programokkal, társasjátékokkal és karaokéval készülnek a résztvevő hetven gyereknek.

A rendezvény célja az élménynyújtás mellett a figyelemfelhívás is, mert a szervezet elsősorban adományokból végzi a munkáját.

Az igazgató kiemelte, hogy a gyerekek segítése nem egy napról szól, a segítségnek folyamatosnak kell lennie, az igazi esélyteremtés ugyanis – amely a gyerek egész életét meghatározza – rendszerességet igényel.

A szervezet hat éve egész májusban a gyerekekre irányítja a figyelmet, és sok gyerekrendezvényt – csoportos foglalkozásokat, egyéni fejlesztő foglalkozásokat, élményprogramokat – szervez.

Gáncs Kristóf kitért arra is, hogy

az Ökumenikus Segélyszervezet 13 központban országosan összesen több mint kétezer hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkozik.

Ennek keretén belül például táboroztatják is őket. Idén nyáron háromszor 25 fős táborokat, valamint körülbelül ötszáz gyereknek napközis táborokat szerveznek.