Szijjártó Péter: Európa erejét az erős államok adják

2019.05.24. 08:54

Magyarország, a gyerekeink, unokáink jövője a tét, ezért vasárnap mindenkinek el kell mennie szavazni. Európának új, bevándorlásellenes vezetőkre van szüksége – mondta a Magyar Nemzetnek Szijjártó Péter. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere szerint ma már nem az ideológiai törésvonal jelenti a határt a nagy pártcsaládok között, hanem a bevándorlásra adott válaszuk.

2015 volt a vízválasztó, ekkor mindenkiben tudatosult, hogy Európa komoly migrációs nyomás alá került. Korábban is voltak viták a bevándorlásról, de ezek nem kerültek a címlapokra addig, amíg az első bevándorlási hullám meg nem érkezett Európa határaihoz - mondta Szijjártó Péter. Ez a vita nyilvánvalóvá tette, hogy a bevándorláspárti erők migránsokkal akarják elárasztani Európát, ők olyan Európát akarnak, amelyben a nemzeti identitás, a kulturális, vallási, történelmi örökség pedig egyáltalán nem fontos - tette hozzá. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az EP-választás tétjéről beszéltForrás: MTI/Máthé Zoltán

Szijjártó szerint minden bevándorláspárti törekvésnek a tagállamok meggyengítése a célja, létre akarják hozni az Európai Egyesült Államokat, ami valójában azt jelenti, hogy el akarják vonni a jogköröket a tagállamoktól, és Brüsszelnek akarják átadni. Ez abszolút ellentétes az érdekeinkkel, hiszen például a migrációra mi, magyarok jó választ adtunk, Brüsszel viszont rosszat. Mi megállítottuk a bevándorlást, a brüsszeli bürokraták viszont meg akarják szervezni.  Éppen ezért a tagállami jogköröket, legfőképpen a határvédelmet magunknál kell tartanunk, a biztonságunkhoz igenis jogunk van - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter közölte, a magyar álláspont szerint Európa akkor lesz újra erős, biztonságos és versenyképes, ha erős tagállamok alkotják. Nem a migrációt kell megszervezni, nem Brüsszelnek kell átadni jogköröket, hanem erős, egymást tisztelő tagállamokra kell az Európai Uniót építeni.  Mi mindenkinek megadjuk a tiszteletet, de elvárjuk, hogy a magyarok döntéseit is tiszteletben tartsák. Büszkék vagyunk a történelmünkre, a hagyományainkra, a keresztény kultúránkra, az identitásunkra. Mindezeket a jövőben is meg kívánjuk őrizni - tette hozzá.

Megbomló status quo

Szijjártó Péter kijelentette, több mint valószínűnek tűnik, hogy az eddigi status quo meg fog bomlani.  A két nagy pártcsalád, az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták – a felmérések szerint – nem fognak annyi szavazatot kapni, hogy többséget tudjanak alkotni. Innentől kezdve egy kemény vita újabb fejezete kezdődik el, hogy vajon az Európai Néppárt elkötelezi-e magát a baloldal mellett, a bevándorláspárti, szélsőségesen liberális, a zöldeket és a kommunistákat is magába foglaló európai baloldal mellett, vagy hajlandó visszatérni az eredeti értékeihez, a jobboldali politikához. Mi azt gondoljuk, hogy az utóbbi a helyes, mi az Európai Néppártban is azt a véleményt képviseljük, hogy a pártcsalád nyisson jobbra. A képlet egyszerű: a néppártól balra csak bevándorláspárti erők vannak, a néppárt megosztott, a néppárttól jobbra pedig bevándorlásellenes pártokat látunk - hangsúlyozta a külügyminiszter. Mi azt szeretnénk, ha a néppártban is a bevándorlásra nemet mondó álláspont kerülne többségbe, és mindenképpen azt képviseljük, hogy a néppárt ne a baloldali és liberális pártokkal fogjon össze, hanem a tőle jobbra lévő hazafias, patrióta pártokkal - tette hozzá.

A teljes interjút itt olvashatják.