Több embert is megvert egy tiszakécskei testvérpár

Vágólapra másolva!
Egy tiszakécskei testvérpár több ember is megvert, amiért eljárás indult ellenük. Ez nem zavarta a két férfit, ezek után is többször keveredtek verekedésbe. 
Vágólapra másolva!

Egyikük, egy 40 éves férfi, tavaly szeptemberben az egyik tiszakécskei szórakozóhelyen több embert is megvert, amibe 36 éves öccse is beszállt.

Elővett egy kést és azzal támadt másokra.

Amikor meglátták a biztonsági őröket, gyorsan elmenekültek, közben több embert megütöttek,

volt, akit egy sörösüveggel vertek fejbe.

A rendőrök a helyszín közelében elfogták őket és eljárást indítottak ellenük garázdaság és testi sértés miatt. A testvérpár szabadlábon védekezhetett.

Az eljárás sem zavarta őket, ezek után is több embert megütöttek.

Két hónappal később, 2018. novemberében, a 36 éves férfi egy másik szórakozóhelyen veszett össze egy tiszaalpári férfival.

Megdobta egy sörösüveggel, de nem találta el.

Idén januárban

az idősebb testvér úgy megvert egy helybélit, hogy súlyosan megsérült.

Januárban 14-én a testvérpár a Szent Imre téren egy kukát dobott egy autó elé, aminek ezért gyorsan irányt kellett változtatnia, veszélybe sodorva ezzel az utasokat. Ezek után a rendőrség őrizetbe vette a két férfit.

A rendőrség befejezte a nyomozást, az ügy iratait elküldték az ügyészségnek.