Kovács Zoltán: Az EP összetétele jelentősen meg fog változni

2019.05.26. 20:51

A rekord magyarországi részvétel jól mutatja, hogy hatott az emberekre az elmúlt hónapok kormányzati kampánya az európai ügyeket illetően – minderről Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár beszélt az Origónak.

Az adatok önmagukért beszélnek, mivel rekordot döntött a részvétel – mondta Kovács Zoltán az Origónak. Az államtitkár szerint mindez azt mutatja, hogy az elmúlt egy hónap kampány hatott az emberekre, a magyarok átérezték a választások jelentőségét.

Kifelé is jó üzenet a magas részvétel, mivel így nem lehet kritizálni azzal a megválasztott képviselők legitimitását, hogy túlságosan kevesen mentek el – tette hozzá. 

Kovács Zoltán: Jelentősen meg fog változni az EP összetételeFotó: Csudai Sándor - Origo

Kellő óvatossággal kell értékelni az eddigi eredményeket, hivatalos adatok fényében nem lehet nyilatkozni, ráadásul hibahatáron belül vannak az előrejelzések – hangsúlyozta ugyanakkor a politikus. Hozzátette, vegyes a kép országról országra, más történt, mint amit előrevetítettek sokan. Meg kell várni a végeredményeket, de egy dolog biztos, az EP összetétele jelentősen meg fog változni, és nagy valószínűséggel a korábbi pártvonalak menti szembenállások átalakulnak – mondta Kovács Zoltán.