Június közepétől csapolt sör is lesz a balatoni vonatjáratokon

MÁV-START étkezőkocsi
Június közepétől naponta 16 Balaton expresszen vásárolhatnak streetfood jellegű ételeket és italokat az utasok.
Vágólapra másolva!
Június közepétől a nyár végéig, tesztjelleggel újra közlekednek étkezőkocsik, amelyek a belföldi vonatforgalomból egy ideje hiányoztak. Naponta 16 Balaton expresszen vásárolhatnak streetfood jellegű ételeket és italokat az utasok, lesz csapolt sör és hamburger is – hívta fel a figyelmet Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Keleti pályaudvar karbantartásának befejezéséről a közmédiának adott interjúban.
Vágólapra másolva!

A MÁV-START szolgáltatásfejlesztésének köszönhetően június 15. és augusztus 25. között,

napi 16 (oda-vissza 8-8) balatoni vonaton étkezőkocsik is közlekednek majd a Déli pályaudvar és Keszthely között.

Június közepétől naponta 16 Balaton expresszen vásárolhatnak streetfood jellegű ételeket és italokat az utasok Forrás: MÁV-START Zrt.

– nyilatkozta a köztévének Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.