Új politikai helyzet van Európában, megbomlott a status quo

2019.05.27. 15:47

Új politikai helyzet van a kontinensen, megbomlott a status quo az európai parlamenti (EP-) választások nyomán – mondta Szijjártó Péter a nemzetközi kereskedelmi ügyekkel foglalkozó tagállami miniszterek hétfői brüsszeli ülésének szünetében.

Sajtóértekezletén a külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy mindenképp új helyzet áll elő, ugyanis a következő ciklusban nem lesz elég összeülnie a két legnagyobb frakció, a néppártiak és a szociáldemokraták vezetőinek, hogy megkössék a maguk megállapodásait.
Szerinte mától hatalmas viták kezdődnek az Európai Unióban a jövőt illetően, először személyi, majd tartalmi kérdésekben. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy

a magyar kormány egyik csúcsjelöltet sem tartja alkalmasnak arra, hogy az Európai Bizottság elnöke legyen, ugyanakkor remélik, hogy a tárgyalások során felmerülnek majd megfelelő személyek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (középen j) és Stefan-Radu Oprea üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős román miniszter, a munkaülés elnökeForrás: MTI/KKM/Burger Zsolt

Fontos, hogy a gazdasági növekedés motorját adó közép-európai térség is hangsúlyosan képviseltetve legyen az uniós vezetői tisztségekben. Magyarország csak olyan jelölteket fog támogatni, akik az erős tagállamokra épülő, erős EU-ban hisznek, készek arra, hogy az elsőbbséget a keresztény kultúrának biztosítsák, illetve nem megszervezni, hanem megállítani akarják a migrációt

– mondta Brüsszelben a külgazdasági és külügyminiszter.

A máltai kormánypártot leszámítva a Fidesz nyert legnagyobb aránnyal az EU-ban, amelyet olyan, szintén erősen bevándorlásellenes pártok követnek, mint a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az olasz Liga – emelte ki Szijjártó Péter, aki hozzátette: az Európai Néppártnak messze a Fidesz volt a legeredményesebb tagja, ráadásul a tagpártok között a harmadik legtöbb mandátumot adja, ezen tényt pedig szerinte figyelembe kell venni a pártcsalád jövőbeli politikai irányvonaláról szóló viták során.

A tárcavezető a tanácsülés témájáról is beszélt. Mint mondta, Magyarország természeténél fogva ellenérdekelt bármiféle kereskedelmi háború kirobbanásában és mindenfajta korlátozó intézkedés bevezetésében, az ország versenyképes, így érdeke is, hogy minél szabadabb legyen a világgazdaság, ettől nincs semmi félnivalója.

Forrás: MTI/KKM/Kkm/Burger Zsolt

Szijjártó úgy vélekedett, hogy az EU nem képes elég gyorsan alkalmazkodni a világgazdaság folyamatos változásaihoz, ezért erőteljes reformokra lesz szükség. Lehetetlennek nevezte, hogy hosszú évekig tart megkötni és hatályba léptetni bizonyos szabadkereskedelmi szerződéseket, márpedig ezek számát jelentősen növelni kellene.

A transzatlanti kereskedelmi konfliktussal kapcsolatosan a magyar külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az Európai Bizottság illetékes tagja arról számolt be, hogy Washingtonnak nem áll szándékában tárgyalni az ipari vámok lebontásáról, ami Szijjártó szerint nagy baj, de nem meglepetés, hiszen erről beszélt az amerikai elnök, aki arról híres, hogy végrehajtja a választási ígéreteit.

Az elején kevesebb hisztire lett volna szükség, akkor talán jobban állhatnánk – fogalmazott Szijjártó, aki aláhúzta, hogy úgy kell tárgyalni, hogy az ne mérgesítse el a viszonyt.