Újszülöttet hagytak a miskolci kórház babamentő inkubátorában

Vágólapra másolva!
Egészséges újszülött kislányt találtak Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház bejáratánál lévő babamentő inkubátorban. A gyerek egészséges, már nevet is adtak neki.
Vágólapra másolva!

Az inkubátor hétfőn 22 óra 13 perckor jelzett, a személyzet azonnal intézkedett, és gondozásba vették a gyereket, majd a koraszülött- és újszülött-pathológiai osztályra vitték.

A 45 centiméterrel és 2990 grammos súllyal született kislánynak a kórház dolgozói a Kis Napsugár nevet adták.

A gyerek nem sokkal a megtalálása előtt, nem kórházban születhetett, de ennek ellenére jól van, az első vizsgálatok szerint egészséges.

A nők, ha nem szeretnék felnevelni a gyereküket, az anonim szülés és a nyílt vagy titkos örökbeadás mellett is dönthetnek, valamint továbbra is működik a babamentő inkubátor.

A kórház főbejárata előtt 1998-ban helyezték el a készüléket, azóta ez a kislány volt a tizenharmadik újszülött, akit itt találtak.