Továbbra is több száz kilométeren van árvízkészültség

árvíz, áradás Budapesttől délre, riport, Ha vége az árnak, nem akarok homokot látni tíz évig
Vágólapra másolva!
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az országban jelenleg 431,5 km-en van árvízvédelmi készültség elrendelve. Újabb jelentős, de az előzetes várakozásokhoz képest kevesebb csapadék várható. A hét második felében folytatódik az árhullám, nagysága viszont még bizonytalan. 
Vágólapra másolva!

Duna

A múlt hét első felében a Duna Budapestnél vasárnap 16 órakor érte el a maximális, 572 cm-es értékét, a viszonylag lassú ütemű apadás következtében azóta fél métert apadt a folyó a fővárosban.

A tetőzés jelenleg Baja térségében jár, ahol ma reggel 699 cm-es vízállást mértek.

Mohácsnál az I. fokú készültség szintjét megközelítő vízállásokat mérnek.

A tegnapi nappal kezdődően a meghatározó bajor és osztrák vízgyűjtőkön újra csapadékosra fordult az időjárás.

A legfrissebb előrejelzések a következő két napra számottevő, de az előzetes várakozásokhoz képest kevesebb csapadékot jeleznek előre. Nagybajcsnál a II. fokú készültségi szintet megközelítő, esetleg azt kismértékben meghaladó, lejjebb az I. fokú szintet megközelítő árhullám kialakulása valószínűsíthető.

A jelenlegi számítások szerint Budapestnél a tetőzés a hét végén, az I. fokú készültségi szintet megközelítő, alsó rakpart szintjét el nem érő értékkel várható.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Tisza

A Tisza árhulláma jelenleg Tiszabercel térségében tetőzik a II. fokú készültségi szint közelében, lejjebb Kisköréig az I. fokú készültségi szintek feletti, Kisköre alatt várhatóan azokat csak megközelítő tetőzések várhatóak.

A mellékfolyók közül a Túr, a Szamos, a Kraszna apad. A Bodrogon elhúzódó, az I. fokú értékeket el nem érő tetőzés várható.

A következő napokra jelzett csapadék hatására a Sajó vízrendszerén, a Túron, a Krasznán és a Fekete-Körösön az I. fokú készültségi szinteket megközelítő, esetleg azokat meghaladó tetőző vízszinttel járó árhullámok kialakulására lehet számítani.

Az előrejelzések beválása esetén a Túr és a Kraszna várhatóan tartósan az I. fokú készültségi szint közelében marad.

A vízügyi szakemberek a kialakult helyzetnek megfelelően

az érintett szakaszokon fokozott figyelőszolgálatot végeznek,

II. fokú készültségi szintnél éjjel-nappal megemelt létszámú őrszolgálattal.

Az Országos Vízjelző Szolgálat folyamatosan figyelemmel kíséri a végbemenő folyamatokat, és naponta elemzi a kialakult helyzetet