Összeütközött két hajó a Dunán, a Parlamentnél, az egyik elsüllyedt, heten meghaltak, 21 embert még keresnek

Budapest, 2019. május 29. Tűzoltók és rendőrök figyelik a Dunát a Lágymányosi hídról a Parlament közelében ütközés miatt felborult és elsüllyedt Hableány rendezvényhajó utasai után kutatva 2019. május 29-én. Hárman meghaltak, amikor két hajó összeütközött, majd az egyik, a Hableány felborult és elsüllyedt. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Összeütközött két hajó a Dunán, a Parlament közelében. Az egyik felborult és elsüllyedt, 35 emberrel a fedélzeten. Úgy tudjuk, eddig 14 embert emeltek ki, közülük heten meghaltak, volt olyan áldozat, akit több kilométerre a baleset helyszínétől, a déli M0-ás hídnál találták meg. 21 embert még keresnek. Hét embert vittek kórházba. A kimentettek közül több embert újra kellett éleszteni. A mentők folyamatosan szállítják kórházba a kimentett sérülteket. Úgy tudjuk, dél-koreai turisták utaztak a hajón. Az M1 információi szerint egy hatalmas szállodahajó ment neki a 60 személyes turistahajónak. Az elsüllyedt roncsot a Margit-híd pillérétől három méterre találták meg a Duna mélyén. Pintér Sándor belügyminiszter is a helyszínre ment.
Vágólapra másolva!
Fotó: Polyák Attila - Origo

A felborult hajó fedélzetén 35-en voltak, több embert újra kellett éleszteni. Úgy tudjuk, dél-koreai turisták voltak a hajón.

Az M1 úgy tudja, a szakadó esőben két hajó összeütközött, egy nagy szállodahajó és egy kis turistahajó. Ez a Hableány nevű 60 személyes hajó volt.

A Lágymányosi hídnál két áldozat holttestét találták meg. Forrás: Origo

A felborult hajó fedélzetén 35-en voltak.

Eddig 19 embert találtak meg, heten meghaltak, 16 utast még keresnek.

A mentést nehezíti, hogy erősen fúj a szél, és nagy a sodrás is. Kezdetben úgy gondolták, hogy a hajót elsodorta a víz, de végül a Margit-híd pillérjétől néhány méterre találták meg a Duna mélyén. A víz mindössze 15 fokos.

Forrás: Origo


Az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. megbízásából Tóth Mihály szóvivő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: 22 óra előtt a Panorama Deck Kft. Hableány elnevezésű sétahajója eddig ismeretlen okok miatt felborult és elsüllyedt a Duna budapesti szakaszán az Országháznál. A városnéző hajójárat fedélzetén a legénységgel együtt összesen 34-en utaztak (később kiderült, hogy 35-en), főleg távol-keleti turisták.

A Panorama Deck Kft. "minden erőforrást mozgósít az emberéletek védelmében". A baleset okainak feltárásában a vállalat a hatóságokkal mindenben együttműködik - tették hozzá.

Forrás: Origo

A Hableány hajó 60 ember befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a Panoráma Deck flottájának 2003-óta - írták.

A dél-koreai követség munkatársai a rendőrség egyik képviselőjével egyeztetnek. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az M1-nek Szatmári Zsolt, az Érdi Nemzetközi Katasztrófavédelmi szakbúvároktató azt mondta: jelenleg minden akadályozza a mentést, az időjárás, a víz hőmérséklete és a Duna gyors folyása.

Tűzoltók és rendőrök figyelik a Dunát a Lágymányosi hídról a Parlament közelében ütközés miatt felborult és elsüllyedt Hableány rendezvényhajó utasai után kutatva. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A keresés óriási területen, a Lánchíd és a Lágymányosi híd között zajlik. Egy étteremhajón dolgozó szemtanú helyszínen lévő munkatársainknak azt mondta, legalább egy embert újraélesztettek a mentők.

Forrás: Origo

A Blikk szerint a Hableány nevű hajó süllyedt el. Az Origónak egy szemtanú azt mondta, hogy a Lágymányosi hídnál két áldozat holttestét megtalálták.

Győrfi Pál a mentők szóvivője este 11 óra előtt nem sokkal az Origónak azt mondta, 17 mentőautóval érkeztek a helyszínre, azt akkor még nem tudta megerősíteni, hogy vannak halálos áldozatok.

A Szabadság hídon éppen filmforgatás zajlott, a stáb lámpáival világították be a Dunát.

Az elsüllyedt hajó, a Hableány egy korábbi képen Forrás: Kosztolicz Péter/Hajóregiszter