Adósságba hajszolta Karácsony Gergely Zuglót

2019.05.30. 09:47

Karácsony Gergely úgy szerezné meg a főpolgármesteri posztot Tarlós Istvántól, hogy az általa vezetett Zuglóban súlyos pénzügyi gondok vannak. A kerület tavalyi zárszámadását még nem fogadták el, és Papp Imre jegyző szerint sanyarú állapotban van a költségvetés bevételi oldala – írja a Magyar Nemzet.

Hiába szeretné a lyukakat az önkormányzati ingatlanok eladásából származó összeggel betömködni a kerület vezetése, a terv inkább kockázatot jelent, mint megoldást. A jegyző szerint a kerület nem fejlődik, és egy alföldi középvárosban különb az egészségügy, az óvodák és a bölcsődék helyzete, mint a főváros XIV. kerületében.

Karácsony Gergely, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje egy sajtótájékoztatón intézett újabb támadást Tarlós István ellen. A budapestiek naponta szembesülhetnek azzal, hogy a főváros működésképtelenné vált – mondta a Párbeszéd politikusa. A számonkérés meglepő – írja a Magyar Nemzet –, hiszen nem a főváros, hanem éppen

az általa irányított Zugló van katasztrofális pénzügyi helyzetben.  

Zuglóban idén egyetlenegy közbeszerzés sem lett még kiírva, sorra átütemezik a Tér-Köz projekteket, az iskola- és óvodafelújításokat – kommentálta a Facebookon élőben közvetített sajtótájékoztatót Várnai László, a Civil Zugló Egyesület vezetője, független önkormányzati képviselő, aki szerint Zugló polgármestere bort iszik és vizet prédikál.

Jól mutatja a helyzet tarthatatlanságát, hogy – mint megtudtuk – a képviselő-testület ma tárgyalja a 2018-as költségvetés zárszámadását, amelyet a jogszabályi előírások szerint május 31-ig kell elfogadni.

Karácsony GergelyForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kétséges, hogy a zárszámadásra rábólintanak a képviselők, ugyanis eddig egyik illetékes bizottság sem fogadta el azt. Még az elvileg Karácsony Gergely mögött álló szocialista képviselők is tartózkodtak a szavazáson. A zárszámadáshoz valószínűleg könyvvizsgálói jelentést sem csatoltak.

A zuglói helyzetről szóló híreket alátámasztani látszanak Papp Imrének, a kerület jegyzőjének a költségvetési bizottság 2018. december 14-i ülésén mondott szavai.

A Magyar Nemzet birtokába került jegyzőkönyv tanúsága szerint a jegyző kifakadt, mondván,

a testület folyamatosan olyan döntéseket hoz, amelyek jelentős részére nincs fedezet, hiszen több mint száz olyan döntést talált, amelyeknek a költségvetésben „nem volt lábuk”, ezért több döntést is vissza kellett vonni.

Papp Imre szerint a városrész valójában hitelből él, és ha nem volna egy kétmilliárdos védőpajzs, a kerület már csődbe jutott volna, hiszen nincs elég bevétel, ami kiegyensúlyozhatná a kiadásokat.

A jegyző szerint Karácsonyék mintegy 2,9 milliárd forint értékben ingatlanok eladásából csökkentenék az egyensúlytalanságot, ami további kockázatot jelent a költségvetésre nézve.

Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésével tervezheti tehát a polgármester enyhíteni az anyagi gondokat a XIV. kerületben, ami a szorító határidők miatt minden bizonnyal áron alul történne, és így a közvagyon elkótyavetyélését jelentené.

A költségvetési gondokhoz az is hozzájárulhat, hogy – amint Papp Imre szavaiból kiderül –

 

az önkormányzatnak mintegy 2000 dolgozója van, nem számítva azokat, akik számlásak.  

A jegyző szerint a kerület mindenről és mindenkitől lemaradt, és egy alföldi középvárosban különb az egészségügy, az óvoda és a bölcsőde. Úgy tűnik, Karácsony Gergely a vasárnapi EP-választáson elszenvedett csúfos kudarc ellenére úgy ragaszkodik a főpolgármester-jelöltséghez, hogy még egy kerületben sem képes úrrá lenni a káoszon – írja a Magyar Nemzet.