70 éve gyártották a Szovjetunióban a tegnap elsüllyedt hajót

hajó baleset, hableány, 2019.05.30. hajóroncs, búvár, keresés Hableány
Vágólapra másolva!
Nem mai darab, ettől persze még nem kellett volna elsüllyednie a Hableány hajónak tegnap este a Parlamentnél 35 emberrel a fedélzeten. Hét embert tudtak kimenteni, hétnek már csak a holttestét találták meg, 21 embert még mindig keresnek. Egy ütközés miatt telt meg vízzel, és merült el a Dunában mindössze hét másodperc alatt. Összeszedtük, amit a hajóról tudni lehet.
Vágólapra másolva!

A tegnap elsüllyedt Hableány hajó egy úgynevezett Moszkvics típusú motoros személyhajó – olvasható a hajók regisztrációs honlapján. Ugyanitt ma már az is fel volt tüntetve, hogy elsüllyedt.

Forrás: hajoregiszter.hu

1949-ben, vagyis pont hetven éve készítették a Szovjetunióban, ismeretlen néven, az első tulajdonos sem ismert. Ezt a típust 1948 és 1965 között gyártották, több mint 500 ilyen készült. 1992 óta sétahajózásra használják.

Közel 28 méter hosszú, és öt méter széles. Ezzel egyébként nem tartozik a nagyobb, de még a közepes hajók közé sem. 150 lóerős.